Tizenkilencedik fejezet

Megérkeztem az új fejezettel remélem tetszeni fog a fanoknak pedig üzenem, hogy sajnálom, de erre szükség volt. Na jó nem dumálok annyit jó olvasgatást. 

***

Hatvan másodperc, szinte semmire nem elég. Ennyi ideig kell a gömbön maradni, ha valaki hamarabb lelép széttépi egy akna. Már volt egy ilyen év. És én, ha a halál nemek közül kell választanom köszönöm szépen mindent kérek csak robbanást nem. Gyorsan körülnézek. Erdő széle ez már biztos. A legjobb lenne hátrafelé kezdenék el futni be az erdő sűrűjébe az ottani hegyek felé, de fegyvert kell szereznem. Ha nem szerzek fegyvert halott vagyok ez biztos, ha belevetem magam a harcba még biztosabb. Megpillantok pár hátizsákot, ha más nem egyet elveszek azok közül. Nem lehetek harminc méternél messzebb a szarutól, talán ha elég gyorsan sprintelek, elérem a szarut és magamhoz veszek egy baltát vagy egy tucat kést. Döntenem kell méghozzá most! Minden izmom megfeszül, felkészülök a futásra.

- Hölgyeim és uraim kezdődjék hát a hetvenegyedik viadal! – megszólal a duda én pedig olyan eszeveszett rohanásba kezdek mint senki. Néhány másodperc múlva meg is bánom, mert ez a rohanás túl gyors volt. Elcsúszok egy jégdarabon és rávágódok a bal lábamra. Olyan leírhatatlan fájdalom hasít belé, amitől könny szökik a szemembe. Elvesztem ezt már akkor tudom, amikor az első Hivatásos eléri a szarut. Könnyű célpont vagyok túl könnyű. Megpróbálok felállni de a fájdalomtól egyből visszazuhanok. Talán pár perc múlva fel tudnék állni, de most nem. A Hivatásosok már észre vettek és elindultak felém. A lány, aki lejáratta őket a nyitó ünnepségen, az edzőterembe, és aki hadat üzent nekik az interjún. Most itt a lehetőség, hogy elégtételt vegyenek.

- Hé, fogtam egy süket varjút nem kell?- a hang irányába fordulok. Corey, Thomot a szaru falának vágta és egy elég hosszú kést tart a torkának. Elárult! Ez az első gondolatom. A Hivatásosokat mintha hipnotizáltak volnának, elindulnak Thom felé. Thom valamit elkezd nekem tátogni, de nem értem majd harmadszori nekifutásra leesik mit akart mondani. „Szerezz fegyvereket!” Felállok és a jobb lábamra támaszkodva elindulok a szaru felé. Magamhoz veszek, két hátizsákot az egyiket telerakom késekkel, a másikba kötszereket sulykolok bele. Magamhoz veszek két baltát, egy szigonyt meg egy lándzsát és elindulok Thom felé. Színjáték az egész most már leeset. Gondolom látták, hogy elestem és időt akartak nyerni. Annyira el vagyok bambulva, hogy csak a reflexeim mentenek meg. Elhajolok majd elhajítom a baltámat. Az beleáll az ötödik körzetből jött lány hátába. A lány azonnal meghal. Remek ezek szerint nem csak a Hivatásosok vadásznak rám. Gyorsabb tempóra fogom magam mielőtt valaki megint rám támadna. Mikor odaérek, a színjáték helyszínére még mindig azon veszekszenek, hogy ki ölje meg Thomot. Elhajítom a baltát, ami újabb áldozatot szedett a második körzetből a lányt.

- Tünés! – üvöltök és Corey egyből elengedi  Thomot, felveszi a baltámat, a kezembe nyomja majd elveszi tőlem a lándzsát meg az egyik táskát.

- Jó akkor tünés! – bólint és elindul egyenesen előre. Pont arra nem akartam menni. Megszaporázom a lépteimet, mert tudom a Hivatásosok követni fognak minket. De tévedek. Nem követnek valami mást történik. Thom kicsit lemarad, én pedig igyekszem minél jobban tartani a tempót. Csak akkor fordulok meg mikor hallok egy tompa puffanást. Thom hátába egy nyílvessző állt, aki pedig kilőtte nem más, mint Korina. Leblokkolok. Most két lehetőségem van vagy megvárom, hogy megöljön vagy elhajítom a baltát és neki lesz vége. De a lány nem támad rám. Visszamegy a Bőségszaruhoz. Én utána akarok menni, de valaki hátulról, megragad és elkezd rángatni.

- Rajta nem segíthetsz nyomás! – Taszít rajtam Corey egyet egyenesen a hegyek felé. Hát vége, nem tudtam megmenteni egy napig sem. Tudtam, hogy nem fog sikerülni, de reménykedtem benne, hogy legalább egy kicsit életben tudom tartani. Ha most összeomlok biztosan végem ezért inkább a haragomra támaszkodok, mint oly sokszor. Végezni fogok Korinával. Végezni fogok vele még akkor is, ha ez az én életembe is kerül.

Tizennyolcadik fejezet

Na ez is elérkezett. Nem annyira hosszú de annál fontosabb fejezet:) Remélem tetszik jó olvasgatást. 

***

Reggel Florina ébreszt és elmondja, hogy az utolsó nap a stylisztok kísérik a versenyzőket a légpárnáshoz és az Aréna alatti indítószobákba. Ez azt jelenti, hogy már nem fogok találkozni Johannával, amit nem nagyon bánok. Bár látszólag megbocsájtottam neki a lelkem mélyén még mindig őt okolom.És ott a mélyben azt is pontosan tudom, hogy a valódi bűnös én vagyok, de amíg tagadok nem tör elő a lelkiismeretem. Korán indulunk de, csak azért mert az Aréna mindig távol helyezkedik el a Kapitóliumtól. A viadal csak tíz órakor kezdődik, mert a Kapitóliumi emberek szeretnek sokáig aludni. Ja persze ők megtehetik. Florina ahhoz a légpárnáshoz irányít, ami a kiválasztottakat viszi, a stylisztok egy másik légpárnással jönnek majd utánunk. Ahogy megfogom a hágcsót egyből hozzá tapadok. Kis idő múlva rájövök, miért nem esek le, áram rögzít a hágcsóhoz. Gyorsan felérek, de még mindig nem enged el a kötél, egy fehér köpenyes nő jön és valami hegyes valamit szúr a bal karomba. Mi van, még le is nyugtatóznak, hogy biztosra menjenek a téren, hogy nem látjuk előre az Arénát? Már épp feltenném a kérdést mikor a nő megszólal, mintha csak a gondolataimba olvasna.

- Nyugalom ez csak a nyomkövető! Minél kevesebbet mozogsz, annál kevésbé fáj.

A hágcsó olyan szorosan tart, hogy nem igazán tudok mozogni. Beleharapok a számba, hogy ne szisszenjek fel, majd mikor kienged a kötél kicsit fellélegzem. Gyorsan felpattanok és leülök egy szabad helyre nem is figyelem ki ül mellettem. Nem sokkal később el is indulunk. Elég hosszú a repülőút, mikor már elég közel érünk az Arénához, lesötétítik az ablakokat. Még több biztonsági intézkedés remek.

Amint megérkezünk az indító szobába kísérnek minket. Minden kiválasztott kap egy indító szobát, amit se előtte se utána nem használ majd senki. A Viadal után ezt a helyet múzeummá alakítják, majd a fanatikusok meg majd újra végigjárják a helyet. A gyomrom is felfordul, ha erre gondolok.

Florina már ott vár. A szoba leginkább a kórházi szobákra emlékeztet, annyira tiszta minden fehéren csillog. Semmi bútor nincs benne, csak a falak villognak a rájuk eső fénytől. Ez ad egyfajta baljós árnyékot ennek a helynek.

Egy csomag van, Florina kezében minden bizonnyal a ruhám van benne. Ebbe az egybe nincs beleszólása. Minden kiválasztott ugyanazt kapja, hogy ebből ne lehessen előnyt kovácsolni. Egy melegebb felsőt alá egy hosszú nyakú, de sokkal vékonyabb hosszú ujjút kapok. Egy harisnyát meg egy vastag nadrágot és csizmát. Remek akkor hideg terep lesz és ezt Florina is megerősíti.

- Hát nem tudok ez mennyit fog védeni. Ha nagyon nagy mínuszok lesznek, akkor nem hiszem, hogy sokra mész vele. – tudom, hogy ők sem kaptak sokkal nagyobb felvilágosítást az Arénáról, mint mi. Hiszen a vezetőség sem hülye. Tudják, hogy a stylisztok elmondják a kiválasztottaknak az információt és akkor kész, vége az addigi titkolózás hiába való volt.  

- Szép remények. – mondom gunyorosan. Én el fogok vérezni rövid időn belül. És ez egyre jobban kirajzolódik előttem. Nem mikre gondolok csak magabiztosan. De ez most ebben a szent percben a világ legnehezebb dolga.

- Összejött a szövetség nem? – kérdezi Florina mintha csak kiolvasta volna a fejemből. Mintha minden kapitóliumi képes lenne erre az eget rengető mutatványra.

- De csak…. Hivatásos, és a hivatásosok…- még be sem fejezhetem a mondatot. Minek is strapálom magam, ő ne tudná, hogy milyenek a hivatásosok? Hiszen az ő apja is valami hasonlatos volt.

- Bármikor hátba támadnak? Ez tény, de ő nem olyan. – hát ezt neheze hiszem el.

- Honnan veszed? – hökkenek meg leplezetlenül.

- Ismerem a családot. Nem nálatok kezdtem. Az első körzet ahol dolgoztam az a negyedik volt. És az első munkám Doner Alban. Corey bátyja, ha jól emlékszem tizennyolc lehettet, amikor indult a viadalon hatvannegyediken azt hiszem. Mikor Shera versenyzett a hatvannyolcadikon a nővére is indult, de engem akkor éppen áthelyeztek hozzátok. Ismerem a családot, nem fog becsapni. Túl becsületes ahhoz. – hát, ha minden igaz akkor tényleg elég jól ismeri a családot, most már emlékszem a történetre minden részletére.

- Becsülettel nem lehet viadalt nyerni. – jegyzem meg flegmán.

Egy női hang megszólal, hogy fél perc múlva felemelkedik a cső, ezért be kell szállnom. Florina visszaránt, mielőtt belépnék az üvegkoporsómba.

- Johanna megesketett, hogy átadom neked az utolsó üzenetét.

- Mi lenne az? – kérdezem, de már előre félek, ha Johanna üzent abból nem kerekedhet ki semmi jó.

- Az arénában semmi sem az aminek látszik.

Elengedi, a kezem én belépek a csőbe és leereszkedik a hang szigetelt üveg búra. Látom, hogy mondani akar még valamit, látom, hogy mozog a szája, de sajnos én nem tudok szájról olvasni csak a jelbeszédet értem. Sosem fogom megtudni, mit akart mondani.  A cső elkezd emelkedni majd villám sebességgel kilő és megérkezem az Arénába.

Körülöttem minden hófehér első pillanatban azt hiszem, káprázik a szemem, vagy megvakultam, megpillantom magam előtt az arany bőségszarut tele fegyverekkel és ruhákkal.  Egy erdő széléhez közel lehetünk, előttem és mögöttem egyaránt hegyek. Viharos szél süvít, belekap a ruhámba, ami szinte semmit nem véd ebben az ítéletidőben. Ekkor jövök rá, hogy hova kerültem. Egy jégsivatag kellős közepére.

Tizenhetedik fejezet

És megérkeztek az interjúk! :) A következő rész valószínűleg jövő vasárnap lesz fent. Remélem tetszik:) Jó olvasgatást!

***

A következő napom maga a pokol. A fél napomat Lariával a másik felét Johannával töltöm. Laria megtanít sejtelmesen mosolyogni, betanít néhány közhelyes választ, megtanítja, hogy ne essek el a magas sarkúban és egyéb dolgokat, amik számomra teljesen lényegtelenek. Hiszen az interjú csak három percig tart nem gondoltam volna, hogy ilyen sok előkészülettel jár majd.

A napom másik felében Johanna kínoz, azzal mit mondhatok, és mit nem mondhatok. Mit, hogy kell fogadnom, és a legfontosabb, hogy nem tükröződhet semmi nemű érzelem az arcomon. Semmi nemű valós érzelem a miheztartás végett.

- Nos,- kezdi Johanna, mielőtt kiviharzanék a szobából. – Ha Sheráról kérdeznek semmi képen sem…

- Nem bukok ki! Nem leszek letört. Nem tűnök gyengének és semmi esetben sem esek ki az előre megbeszélt szerepemből. – fojtom bele gyorsan a szót, mert tudom, hogy mit akar mondani.

- Megígérni könnyű de…..

- Be is fogom tartani! Nyugodt lehetsz! – tudhatná, hogy minden tőlem telhetőt megteszek.

Én pedig meg sem várva a további utasításokat eltűnök a szobából. Bemegyek a sajátomba és elterülök az ágyon. Fogalmam sincs, mit fogok magammal kezdeni, ha megkérdezik a nővéremet. Pedig tudnom kéne! Sejtem mi fog történni, ha felteszi Caesar a kérdést. Kiesek a szerepből, és vége az eddig szépen felépített szerepnek. Egy lehetőségem van, nem szabad megengednem Caesarnak, hogy ezekre a vizekre terelődjön a beszélgetés.

Egy órát töprenghetek, mikor megjelenik az előkészítő csapat és letámadnak. Megcsinálják a sminkemet, a hajamat, majd megérkezik Florina a ruhámmal. Mikor megpillantom a tükörben a végeredményt  alig ismerek magamra. Ez nem én vagyok, a testemet valami arany por fedi éppen csak, hogy de az arcom még jól felismerhető. A hajam félig felkontyolva a másik fele a vállamra omlik, és pár gyöngy van belefonva. A ruhám egyszerűen lenyűgöző. Florina nem hazudtolta meg magát, a ruhám sötétbarna színű éppen a térdemig ér és az elején van egy ezüstgyöngyökből készült fa az ezüst gyöngyök között megjelenik néhány aranyszínű is. Ha figyelmesebben megnézi az ember felfedezheti, hogy a fa ég.

- Hát ez valami csodálatos!- kiáltom el magam. Florina eléggé kitett magáért. Szerintem, ha így halad úgy fog bevonulni a Kapitóliumi stylistok történelmébe, mint az ember, aki a fák megszállottja.

- Nem tesz semmit! Ügyes légy! – mosolyog bátorítóan.

Hát igen ezt ma már sok mindenkitől megkaptam. Könnyű mondani! Ügyes légy! Bezzeg, ha ők mennének nemsokára a vágóhídra, ha ezen a három percen függene az életük, nem beszélnének ilyen könnyen. De mivel az idő szorít, nem rágódhatok ezen. A csapattal elindulunk az interjúk színhelyére. Johanna megmutatja, hogy hol kell várakoznunk míg a színpadra szólítanak minket, aztán eltűnik a kapitóliumi sokadalomban.

 Az interjúk a köröndön zajlanak. A körönd közepén van két szék az egyik a műsorvezetőé Caesar-é a másik az éppen aktuális kiválasztotté. A körönd ezen része kapja a nagyobb megvilágítást,míg mi a körönd hátulján ülünk nagyon kis fényt kapva.

Ahogy elkezdődnek az interjúk rögtön észreveszem, hogy ebben az évben is van valami kis változtatás. Ahogy felszólítják az első körzetből a lányt, Debrát, megjelenik a felettünk lévő hatalmas kivetítőn a képe, amit a pontozásnál is használtak. Rájövök, hogy ez most ugyanaz! Kivetítik a pontját is. Biztos azért jött ez a kis változtatás, hogy megnézzék a pontok mennyire függnek össze a személyiséggel. Vagy, hogy még több mindenre lehessen fogadni? Nem nagyon tudom.

Nincs sok kedvem találgatni, de ahhoz sincs kedvem, hogy végig kelljen hallgatnom azokat a jól begyakorolt színjátékokat, amiket most előadnak. Mindenki rájátszik valamire. Az első – második körzetből jöttek a vérprofi hivatásosok, akiket nem rettent meg semmi. A harmadik körzet az agyban zsenik kategóriát képviselik. A negyedik körzet igaz hivatásosok de Corey a győztes fiát alakítja, meglepően jól. Ha nem ismerném, nem lennénk szövetségesek még én is bedőlnék neki és megijednék.  Korina pedig a magam sem tudom, ki vagyok és, hogy jutottam el idáig megszeppent kislány ami nagyon nem függ össze hivatásos mivoltával, a magas pontszámával ja és azzal az aprósággal, hogy ő is az egyik győztes gyereke. Mint oly sokszor most sem jut el a tudatomig, hogy az ötödik és hatodik körzet kiválasztottjai mit mondanak, és mire észbe kapok, már engem konferál be a Caesar.

- Lássuk ma milyen meglepetéssel készült! Leia Casró a hetedik körzet kiválasztottja!

Gyorsan felállok, és magabiztos léptekkel elindulok, bár mindennek érzem magam csak magabiztosnak nem. Felveszem a jól begyakorolt sejtelmes arcot és csilingelő hangot majd sugárzós mosollyal köszönök.

- Szervusz, Caesar milyen ragyogóan nézel ki! – hánynom kell magamtól. Még is mit művelek? Ez kicsit sem én vagyok, inkább egy olyan személy, amit a Kapitólium látni akart. Johanna belém verte könyörtelenül a „normákat” és most azon imádkozok, hogy mindent jól csináljak.

 - Üdv, Leia! Te is bámulatos vagy. Sőt, ha hozzávesszük a belépődet a ragyogó pontszámodat és a nem mindennapi történetedet meg kell mondanom ,csodállak téged!

- Ne túlozz! – nevetek mesterkélten. Mit tudhat ő a csodálatról? Mit tudhat ő a történetemről? Mit tudhat ő rólam? Semmit! Csak azért figyelnek rám, mert én vagyok az egyetlen olyan ember, akit nagyon rövid időn belül kétszer is kihúztak csak épp az első sorsolás alkalmával megmentették. Nem én érdemlek csodálatot, hanem aki jelentkezett helyettem. – Nem vagyok én jobb senkinél. Talán túl átlagos is vagyok.

- Dehogy! De mond csak Leia mi tetszett a Kapitóliumban a legjobban? – remek átlagos kérdésekkel kezdünk, ha ezeket sikerül elhúznom igaz senki nem tud meg rólam semmit, de Sherát sem kérdezik meg. Ilyenkor jó az, ha tud az ember rizsázni.

- Talán az, hogy nem kellett dolgoznom. – a közönségből néhányan veszik a lapot és elnevetik magukat. Csak, hogy ezt nem viccnek szántam. Otthon hajnalban keltem este értem haza az erdőn dolgoztam a suliban tanultam otthon segítettem. Akárhonnan nézem a dolgot az itteni életben az a legjobb, hogy mindent megkapok, és nem csinálok érte semmit. Ugyanakkor ezért is vetem meg a kapitóliumi embereket. Mert sosem kellett megdolgozniuk semmiért, még is mindent megkaptak.

- Nehéz lehet az élet a hetedik körzetben nem, de bár?

- Nehéz, de megtanít valamire, hogyan kell túlélni! – remélem vették a lapot, mert ez nem a közönségnek szólt. Eltökéltem, hogy üzenek a többieknek burkoltan de üzenek. Ha már pikkelnek rám akkor megadom a módját, hogy még jobban utáljanak. Főleg Korina utáljon meg, amúgy sem csípem és habár Corey „társa” ezért cseppet sem fogom megkedvelni. Sőt ő szállt rá legjobban Thomra az utóbbi napokban.

- Túlélőnek tartod magad? – Caesar hangja ránt hírtelen vissza a valóságba.

- Teljes mértékben, hisz ahogy egy bölcs ember mondta nekem, aki a hetedik körzetben életben marad életben marad akárhol.

- És ennek köze van ahhoz a bámulatos pontszámhoz?

- Sok mindent lehet az erdőben tanulni, amit más ilyen szép pontszámmal értékel. – kissé megrebegtetem a szempillámat. Akkor sem húzol ki belőlem semmi használhatót.

- Sok magas pontszám született, nem félsz? Nem félsz mi vár rád az Arénába?

- Nem félek, mert nem először nézek farkasszemet a halállal. Lehet, hogy sok magas pontszám volt így sok ügyes embert kell majd eltennem láb alól, de egyet megígérhetek. Én fogok kijönni az Arénából élve. - Mint egy végszóra megszólal a duda, ami az interjúm végét jelenti.

Caesar még mond valamit, de a tömeg zajától nem értem pontosan. Thom interjúja elég nyugodtan zajlik. Caesar arra kíváncsi, hogy mi igaz a pletykákból, amik keringenek róla a Kapitóliumban. Majd teljesen megdöbben mikor Thom mindenki előtt kijelenti, hogy ő bizony olyan süket mint az ágyú, de ettől eltekintve ugyanolyan jó mint akárki más. Caesár megpróbálkozik nála is a „mit csináltál, hogy ennyi pontot kaptál?” témával, de mint senki másnál nála sem jön be a számítás. Thom eléggé belopta magát az emberek szívébe, bár az is lehet, hogy csak megszánták, de egyet lefogadnék, mindenki arra fogad mennyi ideig bírja ki az Arénában.

 A következő interjúkat már nyugodtabban ülöm végig, mert mi már túl vagyunk rajta. Mire lemegy az utolsó kiválasztott is már mindenki unatkozik, de én inkább félelmet érzek. Egyre jobban félek. Ez volt az utolsó felvonás holnap már itt az Aréna.

Az emeletre felérve csak elköszönök mindenkitől és berohanok a szobámba. Lehet, hogy ez az utolsó estém. Bebújok az ágyamba és fejemre húzom a takarót, mintha az megtudna védeni akármitől. Holnap este pedig magába szippant majd az Aréna a sok veszélyével, titkával és az életemre törő huszonhárom másik versenyzővel együtt.

 

Tizenhatodik fejezet

Nem a legeseménydúsabb fejezet (hiszen ez csak a pontozás) de ígérem a holnapi már az lesz. Holnap ugyanis hozom az interjúkat:) Remélem azért tetszik! Jó olvasást!

***

Mikor felértem mindenki egyből nekem rontott a kérdésekkel. Hogy ment? Mit csináltál? Mit szóltak? És hasonló dolgok röpködtek én pedig csak úgy kapkodtam a fejem azt sem tudtam melyik kérdés kitől jött.

-ELÉG! – olyan hangosan kiáltottam el magam, hogy tuti még a hatodik körzetesek is meghallották, akik az alattunk lévő emeleten laknak.

- Na, ezt még én is hallottam. – vigyorgott rám Thom jelezve, hogy azért ennél halkabb is lehetnék. – Ha nem akarod nekem elmondani, hogy mit csináltál akkor nem muszáj elmehetek vagy hátat fordítok. – Miért ne mondanám el neki hiszen egy csónakba evezünk, amúgy is tudja az erősségeimet hiszen nem ezalatt az egy hét alatt ismerkedtünk meg mi már évek óta ismerjük egymást. Nincsenek előtte titkaim és szerintem neki sem előtte.

- Te mit csináltál? – kérdezek egyből vissza. Az nem nagyon izgat, hogy az enyém, hogy sikerül az már inkább, hogy neki milyen lett. Hiszen elég sok pletyka elindult rólunk és akárhogy nézem az ő szénája rosszabbul állt mint az enyém.

- Csapdákat állítottam meg dárdát hajigáltam. Nem tudom nem voltak nagyon elájulva. Te mit csináltál? – csak nem száll le a témáról. Miért érdekli, hogy az enyém, hogy ment és miért nem a sajátjával foglalkozott jobban. Az igazat megvallva lehetett volna eredetibb is. Hiszen a Játékmesterek látták már a kiképzési napokon is, hogy ezekben mennyire jó. Sajnos már nem tudok tenni ez ellen semmit. Nagyvonalakban elmeséltem, hogy mit csináltam és a reakciókat. Mindenki meg volt döbbenve főleg Johanna. Nem nagyon értette, hogy tudok így bánni a baltával, de nem kérdezősködött sokat. Megértette, hogy az erdész családoknál semmi sem meglepő.

Alig bírtam kivárni az estét, amikor is nyilvánosságra hozzák a pontokat. Bár lehet, hogy ledöbbentek az koránt sem biztos, hogy mindezek után magas pontot kapok. Vagy túl magas pontokat kapok csak azért, hogy mindenki rám vadásszon. Már volt egy ilyen viadal. A hivatásosokat nagyon lepontozták és az egyik fiút aki az egyik külső körzetből jött nagyon fel. Így az összes hivatásos rátámadt. Ez volt abban az évben a nagy szenzáció, hogy a kis tudatlan meddig képes életben maradni. Meglepően sokáig húzta, benne volt az utolsó tízbe. Sajnos sosem lehet kiszámolni, hogy a játékmestereknek milyen a kedvük. Hiszen a pontok nagyban befolyásolják a viadalt.

Este mindenki a Tv előtt ült mikor végre megjelent Caesar Flickerman már alig bírtam az idegességtől legszívesebben felálltam volna és körbe jártam volna a házat, mint egy idegbajos. Néha nem jó a hetedik körzetből jönni, túl sok idő, míg a mi körzetünkhöz érnek. Végig kell hallgatnunk a szokásos mondatokat, amiket már úgy is mindenki tud, minél magasabb a pont annál több támogatót kapsz. Végül megjelenik a Caesar mögött ez első körzet kiválasztottjának képe és elkezdődik.

- Első körzet Randar kilenc pont.

Miért nem lepődök meg? Szinte mindegyik hivatásos kilenc-tíz pontot szokott kapni nem is nagyon lep meg. Az első körzetből a lány és a másodikból a fiú szintén kilenc pontot kapott. Elég egységes a mezőny.

- Második körzet Rosemary hat pont. – na ez viszont meglepett. Kétszer is oda kellett néznem, hogy meggyőződjek róla jól látok-e. Hivatásos vagy nem? Akkor, hogy kaphatott ilyen alacsony pontot? Bár azt észrevettem, hogy elég fiatal. És nem önkéntes, ahogy visszagondolok az aratásra nem jeletkezett helyette senki. Pedig a lány maximum tizennégy éves lehet. Nem menőzött azzal, hogy mit tud. De lehet, hogy ez is csak egy taktika. Lehet, hogy fiatal, gyámoltalan, alacsony pontot kapott és még is ki derülhet, hogy egy valóságos gyilkoló gép. Ez volt Johannánál is.

A harmadik körzetből a lány Bromeri nyolc pontot kapott ez már valami. Amikor a negyedik körzethez ért nagyon figyelek elvégre is a szövetségesünk következik.

- Negyedik körzet Corey tíz pont. – remek. Ez sok támogató és mivel szövetséges, ezért amit ő kap az nekünk is jól jön. Vagyis elvileg. Ami viszont nem olyan jó, hogy a társa az a Korina is kilenc pontot kapott. Az ötödik és hatodik körzetre nem nagyon figyeltem, de mikor ránk kerül a sor alig bírok a helyemen maradni. Mindjárt elérkezik az igazság pillanata.

- Hetedik körzet Thom nyolc pont. – mindenki egyszerre lélegzett fel, hiszen ez volt a neheze, ha úgy vesszük. Mindjárt kiderül, hogy engem elásnak vagy felmagasztalnak a játékmesterek.

- Hetedik körzet Leia tíz pont. – Szerintem felvisíthattam bár ez nekem sem tiszta teljesen. Annyira meg könnyebbültem. Lesznek támogatóim és ez szinte már biztos nagyon remélem legalább is.

Ezután elég nyugodtan hallgattuk a pontokat csak mikor a vége felé bemondtak még egy tíz pontost akkor kapta fel mindenki a fejét. Garisszia volt az a lány a tízedik körzetből. Akár a hivatásosok legalább is ezt gondoltam róla mikor megpillantottam először gyakorolni a buzogányokkal. Jó lesz rá odafigyelni lehet, hogy önkéntes a külső körzetekből de koránt sem veszélytelen. És ezt már az elején tudtam, most azonban nyilvánvalóvá vált.

Este hulla fáradtan zuhanok az ágyba holnap interjúk aztán irány az Aréna. De nem fogom feladni a játékmestereket lenyűgöztem bábukat képes vagyok ölni az már más kérdés, hogy embert képes leszek-e ha oda kerül a sor.