Huszonnyolcadik fejezet

Egy újabb hétfő egy újabb fejezet. Számomra ez a lépés volt a legnehezebb hiszen egyik kedvenc mellékszereplőmről van szó, de mint mindenki tudja a viadalnak egy győztese lehet csak. Ennyit elől járóban jó olvasgatást! :) 

***

Még várunk, hogy a víz kicsit eltűnjön, szerencsénkre ezt a Játékmesterek elintézik nekünk elég gyorsan, majd mikor elég biztonságosnak érezzük a helyet lemászunk.

- Szerintetek Hivatásos is volt közöttük? – kérdezem, reménykedve pedig nagyon jól tudom, hogy nem voltak annyira ostobák, hogy a szaru közelébe menjenek.  Jó messze voltak, de reménykedni még csak szabad nem? Elvileg az hal meg utoljára de csak azért mert előbb minket legyilkol. Elég morbid humorom lett az utóbbi időben. Ez nekem is fáj.

- Majd meglátjuk – ránt vállat Corey és megnézi, hogy a két késből marad- e egy ,ami használható. Sajnos a víz mindet szétmarta és a lányt se látjuk sehol. A fák elég ellenálló anyagból lehetnek ha azok ezt megúszták. Vajon mi történt a lány testével? Nem akarom tudni, hogy mi történt vele! Nem akarok a családjára gondolni, a családjára, akinek talán nem lesz mit eltemetnie. Talán nem maradt belőle semmi a mi kis tervünk miatt. A mi ostoba tervünk miatt! Minek vetettem fel ezt az ötlete? Igaz begyorsítottuk az eseményeket de ennek milyen következményei lesznek?

- A helyedbe nem mennék arra. – rántja vissza Bromeri Coreyt mikor az el akar indulni arra amerről jöttünk. Arra van a legrövidebbi út a szaruhoz, és meg kéne nézni mi maradt belőle ha maradt egyáltalán valami. Csak, hogy tudjuk megérte –e ez az egész hajcihő. – A csapda még működik tehát ha elindulsz arra én szépen felmászom a fára, hogy csak téged vigyen el a víz. – nem egészen tudom mekkora a csapda hatósugara, de nem is akarom megtudni. Bromeri vezetésével megkerüljük az egészet, én pedig próbálom magamban memorizálni, hogy merre nem szabad mennünk ha majd visszafelé haladunk. A Bőségszarut az első nap óta nem közelítettem meg fel sem ismerem így én mennék tovább mikor a többiek már rég döbbenten szemlélik alkotásunk végeredményét. Igaz ismerős volt az Aréna ezen része, de nem gondoltam volna, hogy itt állt a szaru. Amit most látok az jelen esetben semmi. A sav semmit nem hagyott a szaruból még egy aprócska morzsát sem. Ennél jobban nem is sikerülhetett volna a tervünk. Most már biztos, vagyok benne, hogy a fák sem igazán fák. Ha azok lennének azoknak is az lett volna a sorsuk, mint ezeknek. Vagy ez is egy a Kapitólium génmanipulált növényei közül.

 De kiket sodortunk el? Az lenne a legjobb, ha valamelyik Hivatásost, de a legnagyobb esély arra van, hogy egyiket a többi kóborló közül. Voltak vagy öten. Nem is tudom, hogy kik vannak még életben. A viadal kezdete óta nem is tartom számon csak az ágyúdörgéseket várom feszülten, hogy tudjam mikor lesz vége. De ha ez így halad elég hamar befejeződik. Maximum nyolcan vagyunk még életben. Sürgősen ki kell deríteni, hogy ki él még, hogy konkrétan hányan vagyunk, mert én nem várom ki az utolsó pillanatot ennek a szövetségnek a felbontására. Az utolsó előtti pillanatban leléptem. Hagyom, hogy gyilkolják le egymást. Kinézek én már mindenkiből mindent. Kinézem belőlük, hogy nekem abban a szent másodpercben végem, hogy az utolsó nem szövetséges kiválasztott meghalt.

Nagyon elmerengünk a halmokat bámulva, én furcsa zajra leszek figyelmes. Ha mindannyian állunk, akkor, hogy lehet, hogy a hó ropog a hátunk mögött? Csapda! Ez csapda volt! Tudták, hogy mi eljövünk megnézni, hogy mi lett a vége, hogy sikerült –e a tervünk és ők vártak ránk.

- Tűnés ez csapda. – üvöltök. Nem kételkednek abban amit mondok. Szinte egy emberként mozdulunk meg. Mindenki elindul vissza amerről jöttünk. Kerülgetjük a saját csapdánkat. Ez igen csak megnehezíti a haladást. Rohanunk, a jeges levegő a tüdőnkbe vág ettől cseppet sem lesz könnyebb a haladás sőt ez csak nehezíti. Mintha minden egyes levegő vétellel kés fúródna a tüdőmbe. Megpróbálom nem a számon kapkodni a levegőt de ez nem sikerül. Soha nem gondoltam volna, hogy a jeges levegőtől fogom magam úgy érezni mint akit fojtogatnak. Ez még rosszabb mint mikor Bromeri meg akart folytani. De nem állhatunk meg mert ha lassítunk abban a minutumban végünk. Elég sokat futunk lassacskán visszaérünk Bromeriék eredeti táborához amikor úgy érezzük, hogy leráztuk őket. De mekkorát tévedtünk. A két Hivatásost tényleg leráztuk, de a harmadik nem volt velük, sőt a nagy ijedelemben nem is foglalkoztunk vele, hogy ő merre lehet. Megértem mi volt a taktikájuk lényege. A csirkéket is úgy szoktuk beterelni levágásra, kettő a megfelelő irányba terel a harmadik pedig vár és a megfelelő pillanatban lecsap.  Ez a harmadik személy most Korina. Megint én maradtam hátul miért is ne? Csoda lenne, ha nem így lenne.

- Leia mögötted! – kiálltja Bromeri, de már késő a nyíl elindul. És célba is talált. Várom, mikor érzek fájdalmat, de ez elmarad nem értem miért. Aztán rájövök. A cél én voltam de nem engem talált el hanem Bromerit. Elém ugrott olyan gyorsan, hogy magam sem tudom, hogyan tette. Emlékkép villan. Az első nap, akkor nem én hanem Thom maradt le és ugyanúgy hátba szúrta a nyíl. Korina tekintetében akkor láttam, hogy nem jön utánunk, de most tudom, hogy utánunk fog jönni, ha nem lépek. A következő nyilat elhárítom a baltával, majd nem várom meg, hogy még egyszer újra töltsön. A baltát elhajítom, ami a lány fejébe áll. Az agyú pedig eldördül. Mindannyian Bromeri köré gyűlünk aki még küzd még nem halt meg nem adta fel, és nem is fogja olyan könnyen. De egy nyílvesszővel még az ő kitartása sem vetekedhet.

- Valamelyikkőtök nyerje meg. Nem érdekel melyikkőtök. – felém nyújtja a baltát, amit akkor adtam neki mikor reggel elindultak feltérképezni a terepet. – Még egyszer működik, de a megfelelő pillanatban kell beindítani. – ezt csak nekem mondta és én értettem mire gondolt. A többiek nem tennék meg mert ha valaki beindítja az szinte biztos, hogy belehal. Lehetetlenség máshogy beindítani.

- Beindítom a megfelelő pillanatban. – mondom és nagyon sok erőmet felemészti, hogy ne sírjam el magam. Nem tehetem meg. Nem tűnhetek gyengének főleg nem most. Közel a vége, és én meg fogom nyerni azért amit Bromeri csinált. Ha sikerül egyáltalán. Ha nem nekem kell nekimenni az erőtérnek. De ki fogom ötölni, hogy indítsam be úgy, hogy ne én menjek neki. – Köszönöm. – suttogom elhaló hangon. A következő pillanatban az ágyú szokásos hangja tölti be az Aréna rendellenes néma csendjét.

Huszonhetedik fejezet

Megérkezett a következő rész, a wifi gondjaim úgy tűnik megoldódtak így nem lesz csúszás az utolsó pár rész felrakásával. Három fejezet és egy epilógus van hátra. Két hét múlva a történet tehát véget ér. 
De ahogy nagyjaink mondták egyszer: kezdődjék a hetvenegyedik viadal de most már tényleg:) Jó olvasgatást. 

***

Sajnálatos módon számított erre a kis kirohanásomra és már el is hajolt a közeledő balta elől. Még csak súrolni sem sikerült. Ez volt az utolsó baltám a másikat Bromerinek adtam. Dühösen nekilódulok, becsúszom a jeges talajon mely megkönnyíti ezt a kis attrakciómat. Kirúgom a lábát alóla, ő pedig hanyatt esik a feje jó nagyot koppan a jeges földön. Kalimpál, megpróbál lerúgni magáról de nem érdekel. Olyan düh áraszt el, amit még soha nem éreztem. Szánalom! Ezért szövetkezett velem? Mert a nővére megszegte a szövetségi ajánlatot? Jól éreztem én már az elején, hogyha tehetné, nem itt lenne, hanem a kis cimboráival! Teljes erőmből behózok neki az ütés helyén az arca megdagad, a szája pedig kicsattan. Oldalra fordul és kiköpi a szájában összegyűlt vért. Még egyszer majd még egyszer behúzok neki, nem kímélem úgy csinálok mintha bokszzsák lenne. Majd hátracsavarom a kezét ráülök a mellkasára és teljes erővel beleütök a légcsövébe. Azt akartam, hogy eltörjön,  megfulladjon menjen a drága nővére után akit úgy ajnároz. Ez azonban nem jött össze Corey nagyobb ellenség, mint hittem és én még teljes dühvel harcolva sem tudok teljesen felé kerekedni. Egy mondata visszhangzik a fejemben :„Nem jó velem rosszban lenni.”

 Bár ezzel a kis ütleggel én kerültem nyerő pozícióba ő nem sokáig tétlenkedik. Ilyenkor sajnálom, hogy a hátizsákot lelöktem a hátamról, mert azzal legalább tudnék védekezni. A reakciója hirtelen jön, így nem tudok felkészülni rá. Megfogja, hatalmas lendülettel lelök magáról és mire feleszmélek, térdével leszorítja a két kezemet ő van fölöttem és a kést a nyakamnak szorítja.

- Higgadj már le! – hiába próbálkozom nincs akkora tartalékom, hogy egy jól táplált Hivatásost lelökjek magamról. Ha idáig feltett szándéka is volt, hogy engem juttasson ki az Arénából ez most nagyon megváltozott. Nem számolt a kirohanásomra és gondolom azt sem vette számításba, ha megtudom, hogy a nővére hülyesége miatt halt meg az enyém majd szép csendben lenyelem a véleményem. Hát én nem ilyen vagyok! Nem és nem! Tessék, csak nyugodtan vágja el a torkom. Ha a kamerák közvetítették az előbbi beszélgetést sima mártírhalál lesz az enyém. A lány, aki a nővére nyomdokait követi. A lány, aki ugyanazt az utat járta be igaz tudat alatt ösztönözte csak valami. A lány, aki miután megtudta az igazságot, hogy mi történt nem fogatta el a haza utat inkább halált választotta volna mintsem, hogy egy olyan jutassa haza, akinek háromévnyi szenvedést köszönhet.  Talán ezzel a kis attrakciómmal is sikerül végrehajtanom, amit azóta a fejemben forgatok, hogy kihúztak. Igaz én úgy számoltam, hogy ha nyerek, valósítom meg. A győzelmi körúton. Forradalmat akarok látni, nem akarom, hogy más is olyan sorsra jusson, mint mi, akiket már kisorsoltak. Ha nem én robbantom ki, akkor azt akarom, hogy én legyek a mag, aki elülteti az emberek szívében a reményt legalább, hogy fel kell lázadni. Én csak a bombát akarom előkészíteni majd valaki más, aktiválja, de ha én nem lépek más sem fog. De ha most mártírhalált halok, talán jobban járok, mintha a beszédeimmel felkorbácsolom a tömeget.

- Na, gyerünk! Vágd csak el a torkom egészen nyugodtan, mire vársz?! – nézek rá dühösen. Ez a Kapitólium zabálni fogja, a körzet lakói pedig remélem, veszik a célzást. Corey erre elveszi a kést az övébe rakja és feláll. Hagyja, hogy ha akarom felálljak, vagy ha nem ott maradjak még. A baltámat megkeresi és lerakja mellém, az eldobott táskát pedig felkanyarítja a vállára.

- Gyere, mert felfázol, ha ott maradsz és nekünk is dolgunk van, nem? – elég gyorsan lerendezte, én felállok, leporolom a ruhámat, a baltámat az övembe fűzöm majd idegesen dobolni kezdek. A szeme alatt jó nagy monokli kékellik, így nem hiszem, hogy sokat lát vele. A szája is szépen felhasadt és ezek után még azt hiszi, hogy áll a szövetség?

- Figyelj, én megmondtam haza jutsz! Nem érdekel, ha dühöngsz, rám támadsz, vagy akármi mást csinálsz! Megígértem és most tartom a szavam ennyit erről! És most gyere szépen,mert ha elakarjuk árasztani a tábort kéne egy kis víz nem gondolod? – Komolyan gondolja. Ezt nem hiszem el! Hát rendben, de mi van, ha valaki őt öli meg előbb aztán velem is végez? Na, akkor ígéret ide vagy oda megbukott. Folytatjuk az utat azzal a különbséggel, hogy mind ő mind én dühösek vagyunk a másikra. Igazak a megérzéseim, az út végén hatalmas kéklő tavat találunk, amiket a hegyek fognak közbe. Ha nem tudnám, hogy mi van benne még meg is örülnék a víznek.

- Visszamegyek a találkahelyre. Te pedig keresd meg azt a kapcsoló bigyót, amit Bromeri mondott. – ellentmondást nem tűrő a hangja én pedig minek ellenezzem? Meg akar halni hajrá! Egyedül nincs sok esélye! Tudom, hogy minimum két óra mire visszaérnek, így van időm körül nézni. Csakhogy ez most kicsit más. Minden lehet kapcsoló. Nem tudom, meddig keringek, de jó sokat, az összes követ a tavacska szélén minden repedést megvizsgálok. Azt sem tudom, mit keresek. Azt a legnehezebb megtalálni, amit nem is tudsz, hogyan néz ki! Már elég régóta elment Corey így kicsit aggódok. Leülök a kis tavacska partjára és hallgatom a jeges szél süvítését. Kiszedem, a táskából a vizes flakont iszok egy keveset és megeszem, amit a reggelimből maradt. Majd szép komótosan visszapakolok. Furcsa kis zizegésre leszek figyelmes a hátam mögött. Mint amikor az áram pattog a kerítésben. Keresem a hang forrását és meg is pillantom. Egy mezei kis szikla. A rajta futó repedésbe helyezem a baltámat és felpattintom. Rengetek gomb van benne. Nem tudnám megmondani, hogy mi mit jelent. Bromeri biztosan tudja. Várok és várok és félórányi várakozás után megjelennek. Megkönnyebbülök, hogy épségben vannak bár nem biztos, hogy jól sült el minden.

- Megtaláltad – néz rám Bromeri kétségbeesve.

- Aha, vagyis szerintem az. Bár nem egészen vagyok benne biztos. – Bromeri szeme felcsillan és már nem is létezik számára a külvilág. Vadul nyomkodja a gombokat, és ugyanazon az érthetetlen nyelven dünnyög, mint ma reggel.

- Mi történt? – nézek Garára, aki elég jól szórakozik, ahogy elnézi az én és a Corey ábrázatát.

- A Hivatásosok nincsenek a szarunál, de annyi eszük nem volt, hogy elvigyenek valami használhatót. Megtaláltuk a legsebezhetőbb pontot, de Hivatásost nagy valószínűséggel nem fogunk megölni. De el tudjuk őket lehetetleníteni. És veletek mi történt? Nekimentetek egy- egy fának? Vagy összevesztetek? – utálom ezt a gunyoros vigyort. Utálom ezt a fensőbbséges stílust. Egyszóval utálom ez a csajt úgy ahogy van.

- Mi nem szoktunk veszekedni! – teremti le Corey és a lány arcára fagy az önelégült vigyor – Csupán nézeteltérésünk volt, de már lerendeztük. Nem igaz Leia? – fordul kérdőn felém. Felhúzom a szemöldökömet és kicsit vigyor kicsit vicsor féle mosoly jelenik meg a számon.

- A legteljesebb mértékbe lerendeztünk mindent! – benne vagyok ebbe a játékba.

- Kész! Harminc percünk van, hogy eltűnjünk a hatósugarából. Vissza kell érnünk a kis tisztásra ahol tegnap Garára rá találtunk. – harminc perc alatt ez lehetetlenség, de nem állítottam, hogy nem próbálkozok lehetetlennel. Mindannyian rohanásba kezdünk. Nem törődünk, a jeges talajjal az arcunkba csapó ágakkal csak rohanunk. És elég ügyesen és elég gyorsan. Elérjük a célunkat bár szerintem nem sokon múlott. Keresünk egy magas fát majd várunk.

- Mikor indul be? – Kiáltok fel a fejem fölött ülő Bromerinek. Az elővesz egy kést és csendre int. Rájövök miért. A lány a tizenkettes körzetből alánk került. Ha jól sejtem ő fogja beindítani a mi kis hullám reakciónkat.  Mikor eléri a pontot, amitől nincs is nagyon messze a határ Bromeri eldobja, a kést a lány pedig nekimegy az erőtérnek, ami mindent elindít. A második kés megöli a lányt, mielőtt a hullámreakció beindulna. Nem sokkal később a hatalmas hullámfal söpör végig a területen, ami egyenesen a Bőségszaru irányába tart. Majd mikor minden elcsendesedik, csak az ágyúdörgéseket lehet hallani egymás után háromszor.

Huszonhatodik fejezet

Igen úgy volt, hogy holnap jön de nagyon úgy néz ki, hogy a netem lassan meghal. Nem tudom ,hogy a hét végéig lesz e netem így most rakom fel a részt és a hétvégén a következőt. Remélem addigra helyre állok. Jó olvasgatást addig is. 

***

Gara és Bromeri jól felfegyverkezve és körültekintően indulnak el arra amerre az előbb Korina futott. A Bőségszarut most megközelíteni kész életveszély, de ha nem mennek nem tudjuk meg mi a legsebezhetőbb pont. Nekem és Coreynek a feladata nehezebb mégis biztonságosabb.  Megkeresni a vízlelőhelyet. Ehhez azonban meg kell kerülnünk a szarut.

Mérgesen menetelek a sűrű bozótosban ahol a fák ágai összevissza karistolják az arcomat. Dühös csapkodással török magamnak utat a rengetegbe, de szerencsénkre ez a sűrűség nem sokáig tart. Hamarosan kis erdei ösvényt bukkanunk, ami cseppet talán túl szabályos is. Kiépített út mely a célunkhoz vezet. Legalább is nagyon remélem. Dühösen csak a feladatomra koncentrálva haladok egyenesen előre. A hó egyenletes ropogása néhány letört gally reccsenését hallom, haladok meg nem állok csak a célom lebeg előttem. Miért csinálta ezt? Ezzel mindannyiunk életét veszélybe sodorta! Korina most mindent elmond a Hivatásosoknak és így biztos, ha össze is jön a tervünk nem fognak vízbe fulladni maximum a felszerelésük lesz tropa. Miért nem maradt a kis barátnőjével, ha úgyis az ő életét védi?! Hirtelen a ropogás megszűnik a hátam mögött így én is megállok, és szembe fordulok a fiúval. Dühös szemeket villant rám. Sosem gondoltam volna, hogy ezek a smaragdzöld szemek ilyen dühösen is tudnak nézni.

- Miért? De most komolyan nem csináltam semmit! Ő nem hallott meg semmit! Miért kellett volna megölnöm? – kétségbeesett. Nem itt valami van a háttérben és én most ki fogom deríteni, hogy micsoda. Nem tágítok. Túl sok elejtett mondat túl sok célozgatás esett már köztünk.

- Honnan tudod, hogy nem hallott semmit? Mi van, ha mindent hallott és Bromeriék csapdába sétáltak? Mi van, ha mindenkit veszélybe sodortál? De a legfontosabb kérdés miért nem ölöd meg mikor volt rá okod volt rá lehetőséged nem is egy?! – játszunk nyíltlapokkal. Ez volt a szövetségünk alap pillére. De köztünk egyre több a miért.

- Ha valaki megöli őt és a családját nem én leszek az! – őszinte vizekre eveztünk. Tehát valami fogadás féle lenne? Mi az, hogy a családját? De innen nem fog mozdulni addig biztos nem, míg mindent el nem mond részletesen. Érdekes szemeket meresztek rá mikor végre rá szánja magát, hogy beszéljen. – Van egy szabály, minden győztes köteles még egy győztest kiállítani. Ha ez nem sikerül a család meghal. Ez a negyedik körzet szabálya.

Mi ez meg, hogy lehet? Én sosem hallottam ilyenről! Hogy lehet, hogy minden család kiállít egyet, ha életben akar maradni? Hiszen a negyedikbe nincsenek önkéntesek! Szinte soha. Az is igaz, hogy sok győztes gyerekét láttam már az Arénában. De akkor mégis hogyan oldják ezt meg?

- Figyelj Leia mert egyszer mondom el ezt a történetet nem többször csak egyszer. Ez az én történetem a családom története! A negyedik körzet paktumával kezdődött. Minden győztes kiállít egy másik győztest a családból maximum kétszer próbálkozhat. Ha a gyerek elbukik, a család meghal baleset címszóval. De, hogy ne legyen kihalt a győztesek gárdája, ha nincs potenciális kiválasztott, vagyis család akinek bizonyítania kell egy arra alkalmas gyereket sorsolnak ki a körzetből. Rám eléggé pikkelnek, hogy miért is? Mert én harmadik gyerekként bekerültem! Én harmadik esély vagyok! De egyben az utolsó is. Apám azt hozta indokul, hogy nővérem nem volt potenciális kiválasztott. Fél fülre süket volt akárcsak Thom. Hát innen tudom a jelnyelvet. A nővéremnek nem csak ez az egy hibája volt, de azt majd később mesélem el. Mikor elfogattak, mint potenciális kiválasztottat megmutatták, hogy kivel megyek együtt a viadalra Korina volt az. Elég jóba lettünk, de ő csak úgy, mint én a család utolsó esélye. Ha elbukik, a családja meghal. – megsajnáltam. Ezt nem gondoltam volna soha, ha ketten maradunk a végén én ezek után nem leszek képes megölni. Most, hogy tudom ezt a borzalmas szabályt nem. – Én ezért nem fogom megölni őt. Az már más kérdés, hogy ő megölne- e engem ha oda kerül a sor. Ez a paktum elég régóta él a körzetünkben ez alól csak egy ember kivétel egy bizonyos Damarisszia. Ő a kapitólium egyik kedvence, ő már a kapitóliumban él a lánya Florina. A stylisztod. Elég kicsi volt pont az első aratása előtt vitték el a körzetből. Az anyja meg akarta óvni meg is értem.

- Mi van a nővéreddel? Vele kapcsolatban akartál valamit mondani nem? – nézek rá döbbenten. Ez nekem most jelenleg túl sok információ. Florina tudtam, hogy körzetből származik csak azt nem tudtam, hogy melyikből. Sőt azzal sem voltam teljesen tisztában, hogy mikor is került pontosan a Kapitóliumba. És mi van a nővérével? Ez nagyon gyanús. És félek, ha megtudom az igazságot nem leszek ilyen ideges hanem tombolni fogok. Ez már ott lóg a levegőben. Ott a bomba csak aktiválni kell és Corey most pont arra készül.

- Három éve egy esetlen kislány a hetedik körzetből felbukdácsolt a színpadra. Három éve valaki, mint az őrült utat tört magának a tömegben nekiment a békeőröknek és ledobta azt a kislányt a színpadról majd azt mondta én megyek túl fiatal. – ez most, hogy jön ahhoz, hogy a nővére valamit csinált? De úgy látom a szeméből, hogy nagyon is a tárgynál vagyunk. Megborzongok mi fog ebből kisülni. Idegesen babrálok a balta nyelével és várom a folytatást. – Abban az évben egy másik körzetben egy másik lány azonban pontosan tudta, hogy ki fogják húzni, mert csak az ő neve szerepelt a lányok gömbjében. Jessica Alban. Ez az egyetlen név volt a gömbben jó sokszor felírva. Nálunk nincsenek önkéntesek, mégis mindenki tudja, hogy ki megy a viadalra. Mégis, hogyan? Egyszerű, csak egyetlen ember neve van a gömbben és erről csak a körzet és a Kapitólium tud. De, hogy maradjunk a tárgynál, volt ezen a Viadalon egy szövetség. Shera Casró és Jessica Alban között.

- Legjobb tudomásom szerint nem volt semmilyen szövetség. – sántikál ez a történet, de nagyon. Vagy minden igaz, de akkor két perc múlva és itt vérfürdőt rendezek méghozzá olyat amilyet a Kapitólium még nem látott, vagy semmi sem igaz de akkor mégis mit szívott Corey?

- Volt szövetség. Legalább is a Viadal előtt még állt a szövetség. De aztán történt egy apróság. A Hivatásosok közölték Jessicával, hogy vagy megöli Sehrát vagy ő is meghal. Ekkor természetesen még úgy volt, hogy ő az utolsó esély a családunk számára. Döntés előtt állt súlyos döntés előtt. Nem bízott a Hivatásosokban kicsit sem, de egy kis remény több mint a semmi nem igaz? Tudta, hogy Sehrának családja van egy  húga, akihez haza kell mennie, de ez akkor nem érdekelte. – bevillan egy kép. Bőségszarú egy lány nagyon hasonlít rám, elesik a keze felsebzik a köves talaj dől belőle a vér. Körülötte állnak a Hivatásosok az egész falka. A lány lejáratta őket az interjún a Viadal történetében először tizenkét pontot kapott nagyon pikkelhettek rá és a lány most szabad préda lett. Egy balta emelkedik a magasba a lány a negyedik körzetből a saját fegyverével öli meg azt, aki olyan csúnyán lejáratta őket. A feje lehull, én pedig felüvöltök a tévéképernyője előtt. Kiviharzok a házból, nem érdekel ki kiabál utánam nem érdekel semmi csak rohanok. Majd átmászom a védő kerítésen és nekivágok a hegyeknek, eltűnök néhány napra. Addig üvöltök, amíg be nem rekedem, és azt kívánom bárcsak én lennék ott. Bárcsak én haltam volna meg. Az emlékkép megszűnik és Corey monoton meséje visszaránt a valóságba- Leírta egy levélben ezt, hogy mi történt, hogy mit kell majd tennie, és ha nem élné túl tudjuk, hogy mit tett, hogy egyszer ezt valahogy törleszteni kell. És az első nap az Arénában megtette. Megölte Sherát. Ő is meghalt nem sokkal a viadal vége előtt. A levél hazajutott hozzánk apám pedig megoldotta, hogy kiválasztott lehessek, hogy majd egyszer nyerjek és akkor elmehetek a körzetetekbe, mint győztes és elmondhatom ezt neked. De a sors kicsit másképp akarta. Te és én egy viadalra kerültünk. Így adtam neked egy szövetségi ajánlatot. Te fogsz győzni, hazajutsz, én pedig teljesítem azt, amivel tartozom.

Befejezte a kis monológot. Őszinte volt, de ez ebben a szent pillanatban nem érdekel. Megfogom a baltámat idegesen megszorítom olyan erősen, hogy az ujjaim kifehérednek. A szememet a fájdalom a düh és a kiszolgáltatottság könnyei lepik el. Kész ennyi volt ennek itt és most vége. Dühösen felemelem a baltámat és elhajítom.

Huszonötödik fejezet

Mivel nem tudom, hogy a holnapi napom, hogy alakul de előre láthatólag semmi időm nem lesz. Így most rakom fel a fejezetet. Ebből következi, hogy kedden jön a következő fejezet :) Remélem tetszeni fog jó olvasgatást! 

***

A tervem eléggé egyszerű, vagyis felvázolni egyszerű kivitelezni annál kevésbé. Estig is eltart, mire leírom, nekik mit tervezek, de mivel nincs senkinek épkézláb ötlete a megvalósításhoz várunk hátha valakinek eszébe jut valami. Este felcsendül a himnusz és a mai két áldozat képe az égre vetül. A fiú a második körzetből Walter, ő volt a második Hivatásos aki meghalt. De kicsit megkönnyebbülök, hogy a gyilkos kivételesen nem én vagyok. A másik pedig az akit reggel mart halálra a sav a lány a hatodik körzetből. Ha jól emlékszem a neve Arlett volt. Annyira rossz, hogy alig ismertem mégis sajnálom. Senkinek nem kívánok ilyen halált még a legnagyobb ellenségemnek sem.

De ez a sav most talán megmenthet minket. Ha sikerülne a tervem, ami persze egyenlő a nullával akkor még nagyobb előnyhöz jutnánk. Ugyanis ha sikerülne a savat eljutatni a szaruig az szétégeti és ha van olyan mázlink néhány embert is magával visz. Leakarom tudni minél hamarabb ezt a viadalt. Azt mondják a nagymészárlások pár nap alatt lezajlódtak, vagyis az a kettő amit idáig tartottak nagyon hamar lejátszódott. Akkor oldjuk meg, hogy a mi viadalunk se tartson túl sokáig. Amint a Hivatásosoknak végük én szépen felbontom a szövetséget és lelécelek. Lehet, hogy Corey nem bántana, de abban már koránt sem vagyok biztos, hogy a másik kettő nem jön majd nekem első adandó alkalommal mikor a legnagyobb veszélyt már nem a nagymenők, hanem én jelentem számukra.

Az őrködést most Corey és Bromeri kezdi. Nem bíznak abban, hogy ha a két régi csapat tagjai együtt maradnának fent, akkor a másik kettő biztonságban lenne. A bizalom nem feltétlen nem úgy, mint Corey meg köztem, de ez nem is baj. Én sem bízok bennük egy cseppet sem. Az éjszakát sikeresen átvészeltük és senki nem halt meg. A Hivatásosok ezek szerint várnak csak tudnám, hogy mégis mire? Reggel Corey szerez nekünk egy pár madarat abból az érdekes kinézetűből, amit második nap is elejtett. Reggeli közbe mintha Bromeri meg világosodott volna. Hirtelen pattan fel a helyéről és úgy kezd el körbe- körbe mászkálni, mint egy megtébolyodott.

- Mi lelte? – fordulok idegesen Gara felé. Még senkit nem láttam ilyennek. Ha csak azt az idős nénit nem aki miután a férjére rádőlt egy fa és a fia rögtön ez után meghalt a viadalon annyira kikészült, hogy mindenfélét kiabál az utcán ha arra jár. Szellemekkel beszélget. Néha a fiával néha a férjével és olykor kiabál is velük nem csak kedélyesen tárgyal. Én ilyenkor átmegyek az utca másik végébe. Nekem ez a néni jut eszembe arról amit Bromeri most csinál. Csak ő nem szellemekkel tárgyal hanem hangosan gondolkodik. Ijesztő a hasonlóság.

- Eszébe jutott valami. Hagyd, majd ha kitisztult előtte a kép annyira, hogy mi is megértsük mit akar, elmondja. – von vállat és visszatér a reggelihez, mintha mi sem történne. Igaz a kiképző központban együtt lógtak így nem csoda, ha már hozzászokott Bromeri kisebb hmm, hogy is mondjam furcsaságaihoz. De nekem ez a két nap nem volt elég rá. Nem tudom mennyi idő volt mire az- az idegesítő zümmögés abba maradt amit Bromeri beszéd gyanánt adott ki magából. Mikor visszaült közénk csillogó szemmel és közölte, hogy tudja mi a megoldás én a nyakába ugrottam. Nem tudom miért is, de nagyon megörültem, hogy az ötletem nem egyenlő a katasztrófával.

- A víz ide a közelbe áramlik le ez biztos. Szerintem a gyűjtőhelye közel van a szaruhoz. A tervem két részből áll. Mi Garával feltérképezzük a szaru környékét a legsebezhetőbb pontot keressük, te és Corey pedig a gyűjtő helyet.

- Teszem azt ha a terv működik és megtaláljuk a gyűjtőhelyét ennek a savnak,– veti közbe Corey és egy teljesen jogos kérdést tesz fel – mivel hozod működésbe, hogy újra hullámot szuggeráljon és elsöpörje a szarut.

- Remek kérdés! Nos, mi sem egyszerűbb!  Az elmondásotok szerint ezt ember gyártotta. Tehát van egy indító gombja az Arénán belül is. Gyártási szabály, hogy két gomb kell egy ilyen szerkezetre, egy belül egy kívül. A belső gomb ott van, ahol a víz összegyűlik. Lehet, hogy fának kőnek vagy talajnak álcázták, de ott van. Na, már most, ha meg van a gomb én be tudom programozni, egy erőteret létrehozni aminek ha nekimegy valaki beindítja a hullám reakciót. Beállítható a hullám sebessége a nagysága a hatósugara egyszóval minden. A következő attrakció, hogy odacsalunk valakit, aki majd beindítja. Mi pedig várjuk egy fa tetejéről a végeredményt. Ez a csapda mindössze kétszer működik, ha beállítom tehát ha nem jön össze még van egy dobásunk. – ez első hallásra nem hangzik túl hitetőnek. De mikor jobban belegondolok rájövök, hogy nem is olyan rossz ötlet.

 Ekkor valaki megmozdul a hátunk mögött majd mire hátrafordulok már ott sincs de még így is pontosan tudom, hogy ki volt az Korina! Utána akarok futni meg kell akadályoznunk, hogy elmondja a többieknek mit hallott, de Corey visszaránt.

- Jó a terv. De mivel meg hallottak most azonnal lépnünk kell!- mondja Corey. Nem sokat teketóriázunk. Bromeri Garával elindul a tábor felderítésére mi pedig elindulunk megkeresni a gyűjtő helyet. De bennem mind végig egy kérdés motoszkál. Mi az ördög volt ez?