Huszonhetedik fejezet

Megérkezett a következő rész, a wifi gondjaim úgy tűnik megoldódtak így nem lesz csúszás az utolsó pár rész felrakásával. Három fejezet és egy epilógus van hátra. Két hét múlva a történet tehát véget ér. 
De ahogy nagyjaink mondták egyszer: kezdődjék a hetvenegyedik viadal de most már tényleg:) Jó olvasgatást. 

***

Sajnálatos módon számított erre a kis kirohanásomra és már el is hajolt a közeledő balta elől. Még csak súrolni sem sikerült. Ez volt az utolsó baltám a másikat Bromerinek adtam. Dühösen nekilódulok, becsúszom a jeges talajon mely megkönnyíti ezt a kis attrakciómat. Kirúgom a lábát alóla, ő pedig hanyatt esik a feje jó nagyot koppan a jeges földön. Kalimpál, megpróbál lerúgni magáról de nem érdekel. Olyan düh áraszt el, amit még soha nem éreztem. Szánalom! Ezért szövetkezett velem? Mert a nővére megszegte a szövetségi ajánlatot? Jól éreztem én már az elején, hogyha tehetné, nem itt lenne, hanem a kis cimboráival! Teljes erőmből behózok neki az ütés helyén az arca megdagad, a szája pedig kicsattan. Oldalra fordul és kiköpi a szájában összegyűlt vért. Még egyszer majd még egyszer behúzok neki, nem kímélem úgy csinálok mintha bokszzsák lenne. Majd hátracsavarom a kezét ráülök a mellkasára és teljes erővel beleütök a légcsövébe. Azt akartam, hogy eltörjön,  megfulladjon menjen a drága nővére után akit úgy ajnároz. Ez azonban nem jött össze Corey nagyobb ellenség, mint hittem és én még teljes dühvel harcolva sem tudok teljesen felé kerekedni. Egy mondata visszhangzik a fejemben :„Nem jó velem rosszban lenni.”

 Bár ezzel a kis ütleggel én kerültem nyerő pozícióba ő nem sokáig tétlenkedik. Ilyenkor sajnálom, hogy a hátizsákot lelöktem a hátamról, mert azzal legalább tudnék védekezni. A reakciója hirtelen jön, így nem tudok felkészülni rá. Megfogja, hatalmas lendülettel lelök magáról és mire feleszmélek, térdével leszorítja a két kezemet ő van fölöttem és a kést a nyakamnak szorítja.

- Higgadj már le! – hiába próbálkozom nincs akkora tartalékom, hogy egy jól táplált Hivatásost lelökjek magamról. Ha idáig feltett szándéka is volt, hogy engem juttasson ki az Arénából ez most nagyon megváltozott. Nem számolt a kirohanásomra és gondolom azt sem vette számításba, ha megtudom, hogy a nővére hülyesége miatt halt meg az enyém majd szép csendben lenyelem a véleményem. Hát én nem ilyen vagyok! Nem és nem! Tessék, csak nyugodtan vágja el a torkom. Ha a kamerák közvetítették az előbbi beszélgetést sima mártírhalál lesz az enyém. A lány, aki a nővére nyomdokait követi. A lány, aki ugyanazt az utat járta be igaz tudat alatt ösztönözte csak valami. A lány, aki miután megtudta az igazságot, hogy mi történt nem fogatta el a haza utat inkább halált választotta volna mintsem, hogy egy olyan jutassa haza, akinek háromévnyi szenvedést köszönhet.  Talán ezzel a kis attrakciómmal is sikerül végrehajtanom, amit azóta a fejemben forgatok, hogy kihúztak. Igaz én úgy számoltam, hogy ha nyerek, valósítom meg. A győzelmi körúton. Forradalmat akarok látni, nem akarom, hogy más is olyan sorsra jusson, mint mi, akiket már kisorsoltak. Ha nem én robbantom ki, akkor azt akarom, hogy én legyek a mag, aki elülteti az emberek szívében a reményt legalább, hogy fel kell lázadni. Én csak a bombát akarom előkészíteni majd valaki más, aktiválja, de ha én nem lépek más sem fog. De ha most mártírhalált halok, talán jobban járok, mintha a beszédeimmel felkorbácsolom a tömeget.

- Na, gyerünk! Vágd csak el a torkom egészen nyugodtan, mire vársz?! – nézek rá dühösen. Ez a Kapitólium zabálni fogja, a körzet lakói pedig remélem, veszik a célzást. Corey erre elveszi a kést az övébe rakja és feláll. Hagyja, hogy ha akarom felálljak, vagy ha nem ott maradjak még. A baltámat megkeresi és lerakja mellém, az eldobott táskát pedig felkanyarítja a vállára.

- Gyere, mert felfázol, ha ott maradsz és nekünk is dolgunk van, nem? – elég gyorsan lerendezte, én felállok, leporolom a ruhámat, a baltámat az övembe fűzöm majd idegesen dobolni kezdek. A szeme alatt jó nagy monokli kékellik, így nem hiszem, hogy sokat lát vele. A szája is szépen felhasadt és ezek után még azt hiszi, hogy áll a szövetség?

- Figyelj, én megmondtam haza jutsz! Nem érdekel, ha dühöngsz, rám támadsz, vagy akármi mást csinálsz! Megígértem és most tartom a szavam ennyit erről! És most gyere szépen,mert ha elakarjuk árasztani a tábort kéne egy kis víz nem gondolod? – Komolyan gondolja. Ezt nem hiszem el! Hát rendben, de mi van, ha valaki őt öli meg előbb aztán velem is végez? Na, akkor ígéret ide vagy oda megbukott. Folytatjuk az utat azzal a különbséggel, hogy mind ő mind én dühösek vagyunk a másikra. Igazak a megérzéseim, az út végén hatalmas kéklő tavat találunk, amiket a hegyek fognak közbe. Ha nem tudnám, hogy mi van benne még meg is örülnék a víznek.

- Visszamegyek a találkahelyre. Te pedig keresd meg azt a kapcsoló bigyót, amit Bromeri mondott. – ellentmondást nem tűrő a hangja én pedig minek ellenezzem? Meg akar halni hajrá! Egyedül nincs sok esélye! Tudom, hogy minimum két óra mire visszaérnek, így van időm körül nézni. Csakhogy ez most kicsit más. Minden lehet kapcsoló. Nem tudom, meddig keringek, de jó sokat, az összes követ a tavacska szélén minden repedést megvizsgálok. Azt sem tudom, mit keresek. Azt a legnehezebb megtalálni, amit nem is tudsz, hogyan néz ki! Már elég régóta elment Corey így kicsit aggódok. Leülök a kis tavacska partjára és hallgatom a jeges szél süvítését. Kiszedem, a táskából a vizes flakont iszok egy keveset és megeszem, amit a reggelimből maradt. Majd szép komótosan visszapakolok. Furcsa kis zizegésre leszek figyelmes a hátam mögött. Mint amikor az áram pattog a kerítésben. Keresem a hang forrását és meg is pillantom. Egy mezei kis szikla. A rajta futó repedésbe helyezem a baltámat és felpattintom. Rengetek gomb van benne. Nem tudnám megmondani, hogy mi mit jelent. Bromeri biztosan tudja. Várok és várok és félórányi várakozás után megjelennek. Megkönnyebbülök, hogy épségben vannak bár nem biztos, hogy jól sült el minden.

- Megtaláltad – néz rám Bromeri kétségbeesve.

- Aha, vagyis szerintem az. Bár nem egészen vagyok benne biztos. – Bromeri szeme felcsillan és már nem is létezik számára a külvilág. Vadul nyomkodja a gombokat, és ugyanazon az érthetetlen nyelven dünnyög, mint ma reggel.

- Mi történt? – nézek Garára, aki elég jól szórakozik, ahogy elnézi az én és a Corey ábrázatát.

- A Hivatásosok nincsenek a szarunál, de annyi eszük nem volt, hogy elvigyenek valami használhatót. Megtaláltuk a legsebezhetőbb pontot, de Hivatásost nagy valószínűséggel nem fogunk megölni. De el tudjuk őket lehetetleníteni. És veletek mi történt? Nekimentetek egy- egy fának? Vagy összevesztetek? – utálom ezt a gunyoros vigyort. Utálom ezt a fensőbbséges stílust. Egyszóval utálom ez a csajt úgy ahogy van.

- Mi nem szoktunk veszekedni! – teremti le Corey és a lány arcára fagy az önelégült vigyor – Csupán nézeteltérésünk volt, de már lerendeztük. Nem igaz Leia? – fordul kérdőn felém. Felhúzom a szemöldökömet és kicsit vigyor kicsit vicsor féle mosoly jelenik meg a számon.

- A legteljesebb mértékbe lerendeztünk mindent! – benne vagyok ebbe a játékba.

- Kész! Harminc percünk van, hogy eltűnjünk a hatósugarából. Vissza kell érnünk a kis tisztásra ahol tegnap Garára rá találtunk. – harminc perc alatt ez lehetetlenség, de nem állítottam, hogy nem próbálkozok lehetetlennel. Mindannyian rohanásba kezdünk. Nem törődünk, a jeges talajjal az arcunkba csapó ágakkal csak rohanunk. És elég ügyesen és elég gyorsan. Elérjük a célunkat bár szerintem nem sokon múlott. Keresünk egy magas fát majd várunk.

- Mikor indul be? – Kiáltok fel a fejem fölött ülő Bromerinek. Az elővesz egy kést és csendre int. Rájövök miért. A lány a tizenkettes körzetből alánk került. Ha jól sejtem ő fogja beindítani a mi kis hullám reakciónkat.  Mikor eléri a pontot, amitől nincs is nagyon messze a határ Bromeri eldobja, a kést a lány pedig nekimegy az erőtérnek, ami mindent elindít. A második kés megöli a lányt, mielőtt a hullámreakció beindulna. Nem sokkal később a hatalmas hullámfal söpör végig a területen, ami egyenesen a Bőségszaru irányába tart. Majd mikor minden elcsendesedik, csak az ágyúdörgéseket lehet hallani egymás után háromszor.