***
Kell pár
perc ,mire felfogom a hallottakat. Tehát végünk. Hát ezt idáig is tudtam csak
azt nem gondoltam volna, hogy minden apró mozdulatommal magamra haragítom a
hivatásosokat, s ezzel egyre több okot adok arra, hogy eltegyenek láb alól.
- Tehát
miattam fogsz meghalni. - közlöm a rideg valóságot. Ez a nap egyre jobb és
jobb, az unokatestvéremet elvileg én öltem meg, és a szövetségesem életét is
veszélyeztetem a puszta létezésemmel vagy azzal, hogy levegőt veszek,
- Nem
miattad. Magam miatt. Engem hamarabb ki akartak nyíri, mint téged. Csak épp
most még több okuk van rá. – von vállat hanyagul és bedobálja a hátizsákba a
cuccokat, majd kihalász kát vastagabb pulcsit és az egyiket nekem adja
felveszem nem kértem magam sokáig. A hálózsákokat is előszedi, úgy nézem
részéről ennyi volt a mondani való, de részemről nem.
- Ezt meg,
hogy érted? Mit csináltál? – kérdezem meg végül.
- Az csak
az én dolgom! Majd egyszer elmesélem, talán. Én kezdem az őrködést, ha fáradok
felkeltelek a legkisebb neszre lelépünk remélem világos! – nem értem miért
bukott ki rám ennyire. Elvileg nem csináltam semmi nagy bajt, mert őt már
„régóta ki akarták nyírni”. Én mindössze közelebb hoztam a halála pillanatát.
Mit művelek? Egyszer meg akarom nyerni a viadalt, egyszer meg azt számolom,
hogy mikor nyírnak ki. Kikészülök magamtól komolyan. Dühösen bebújok a hálózsákba
és elalszom. Rémálmok gyötörnek. Hol Thom halála játszódik le előttem újra meg
újra, hol a saját halálom lehetséges verziói. Mikor Corey felébreszt, hogy
őrségváltás van egy percig sem ellenkezem.
A fiú
igazat mondott a Hivatásosok vadásztak eset. Amíg őrségben voltam kétszer is
eldördült az ágyú méghozzá rövid időn belül. Lehet, hogy tényleg megtámadtak
egy szövetséget.
Reggel
elég korán elindulunk felfelé a hegyekbe. Vizet próbálunk keresni, de nem sok
sikerrel. Hamar sikerül azonban ételt találni, egy csapat elég érdekes kinézetű
madárra bukkanunk, de aki éhes ne válogasson. Corey, leszed párat a késével. Letépem
a tollát ő pedig megsüti, egyet- egyet megeszünk a maradékot pedig becsomagoljuk
és folytatjuk a keresést a víz után. Jó pár órát gyalogolunk, mikor már kezdem
feladni a reményt, hogy az életbe valaha találunk valami víz szerűséget. Ekkor
pillantjuk meg a nagy és gyors sodrású patakot. Corey már vetné rá magát a
vízre, amit meg is értek, hiszen már én is érzem a szomjúságot, de nekem megint
az ösztöneim azt súgják, hogy valami nem stimmel. Eszembe jut mentorom utolsó tanácsa:
„Az arénában semmi sem az aminek látszik.”
Corey
csaknem belemegy a patakba, mikor hatalmas erővel visszarántom. Megcsúszik
kicsit és egy kis vizet valahogy a kezemre fröccsent. Olyan érzés, mintha tűz
marna a bőrömbe. Egyből elengedem a srácot és a lehető leggyorsabban havat
rakom a kezemre, hogy minél hamarabb alább hagyjon a fájdalom.
- Ez nem
víz, hanem sav. – morgom dühösen. Ez is a Játékmesterek valami jó kis trükkje
lehet. A megannyi csapdának az egyike. Valahogy érzem, hogy ez nem csak egy
savas patakocska. Inkább olyan mintha a határt jelezné. A határt, melyet ha
átléped akkor visszafordítanak, könyörtelenül. De ezt még sem mondhatom
Coreynek inkább valami mondvacsinált magyarázatot adok arra nézve, hogy miért
lenne jobb, ha most azonnal visszafordulnánk.
- Olyan,
mint egy csapda. Nem lenne jobb, ha visszamennénk, lehetnek itt még mutánsok
is.
- Lehet
benne valami. Amúgy honnan tudtad, hogy ez nem víz?
-
Megérzés. – vonom meg a vállam. Ez egy aduász, amit Johanna adott a kezembe, nem
adom ki senkinek óvatosabb leszek de nem fogja megtudni senki. – Láttál valami
szűrő eszközt? Bármit, amivel vizet tudunk szerezni?
- Semmi
használhatót csak a támogatókba bízhatunk. Vagy abban, hogy más nem volt ilyen
sikertelen és megtudjuk a titkát. – hát ez igazán bíztató. Elindulunk lefelé,
hogy találjunk egy barlangot éjszakára. Csak, hogy lefelé lassabb az út, mivel
a lábam nem nagyon bírja. Az erdő szélén lévő barlangot már biztos nem érjük
el. Közel járunk, a tegnapi táborhelyünkhöz mikor elér a támadás. Egy nyíl
süvít el mellettem és a fába áll. Corey kikapja az egyik kését és keresi, hogy
honnan jött a támadás. Vagy, hogy ki lehetett a támadó.
- Korina!
– kiáltom el magam dühösen és megragadom a baltámat. A lány egy szikla perem
mögött rejtőzött el. Mikor megpróbál előjönni, hogy újra támadjon Corey
megfogja a kést és elhajítja. Innen simán célba találhatott volna, de nem tette
meg. A kés éppen csak, hogy súrolta a lány karját, de ez is elég volt ahhoz,
hogy eltűnjön.
- Gyere,
ha ez itt van mások is itt lehetnek. – kiállt rám dühösen. Így már szinte
biztos, hogy nem érjük el az erdő széli kis barlangot pedig az lenne a legjobb.
Egy tágasabbat találunk, ami kicsit sem jó, mert besüvít a szél és felette van
egy sziklapárkány, amiről akárki észrevétlenül leugorhat ránk, ha őrködünk. Ha más
nem leüti az aktuális őrt. Én hiába makacskodom Corey hajthatatlan. Így ez lesz
az éjszakai menedékünk. Nagy bánatomra.
- Simán
kinyírhattad volna! – förmedek rá dühösen Coreyre. – Nem hiányzott egy cseppet
se és csak a baj van vele! Hivatásos vadászik ránk és mindent megtesz a
győzelemért!
- Simán
kinyírhatnálak téged is! Elmész Hivatásosnak, olyan jól bánsz a baltával.
Valamint te is mindent megteszel a győzelemért. Ha jól tudom. – nem ezzel az emberrel
szövetkeztem én anno. Nem ilyen volt a megismerkedésünk napján. Nagyképű volt, de
nem ennyire törtető, nagyképű, aki ember számba vesz. Ha tehetné, minden bizonnyal
a kis barátnőét védené, ugyanakkor mintha valami adóssága lenne felém, amit törleszteni
akar. Az ember felismeri az ilyet, ha találkozik vele. És én találkoztam vele nem
egyszer. Corey tartozik nekem? De még is mivel? Nem az életével, nem a családjának
adott segítségemmel, hiszen én nem ismerem egyik rokonát sem. Különböző körzetből
származunk. Akkor még is mivel tartozik nekem?
- De mi
szövetségesek vagyunk ő meg csak egy csaj! – förmedek rá dühösen.
- Van okom
rá, hogy miért nem öltem meg. Jó okom van rá. És lehetőleg ne üvöltözz! Ide
csődíted az össze játékost. – bevágom a durcit megint. Jó oka van rá mi?
Nevetnem kell. Lehet, hogy összejátszanak. Ha ez beigazolódik, esküszöm puszta
kézzel fojtom meg. Azon aggódtam a viadal előtt, hogy képes leszek- e embert
ölni. Ehhez képest elég gyorsan átváltottam gyilkossá. Két embert megöltem. Az
életösztönöm elég nagy. De mielőtt megölöm szövetségesemet, aki elvileg az adósom
viselkedését tekintve, kiszedem belőle, hogy mit miért csinált.
Amint
besötétedik megtudom, hogy előző este kit öltek meg. Vagyis melyik szövetséget
bombázták szét. A fiú a harmadikból Darken és a fiú a tizedikből Nick. A
lányokba lehet kurázsi, ha sikerült túlélniük a hivatásosok támadását. Legalább
is egyelőre.
- Én kezdem az őrséget
aztán te folytatod. Mostantól ez a rend. – mondja tárgyilagosan Corey. Nem
akarok vele vitatkozni. Jó oka volt rá, hogy életben hagyta rendben, csak a
végén nehogy mi igyuk meg a levét ennek a jó oknak. Bólintok és befészkelem
magam dühösen a hálózsákba. Nem tudom, mennyit aludhattam nem hiszem, hogy pár
óránál többet Olyan dolog riasztott fel, amit senkinek sem kívánok még a
legnagyobb ellenségemnek sem. Egy kötél tekerődött a nyakamra. A lélegzetem
elakadt olyan szorosan fojtogatott az alak. A Hivatásosok ránk találtak
Imádoom*-* gyorsan hozd következőt!:D
VálaszTörlésHát arra még egy kicsit várni kell :) de ha minden igaz pénteken felrakom már előkészületben van csak be kellene gépelni :D Örülök h tetszik! És nagyon köszönöm, hogy olvasol :)
Törlés