Tizenhetedik fejezet

És megérkeztek az interjúk! :) A következő rész valószínűleg jövő vasárnap lesz fent. Remélem tetszik:) Jó olvasgatást!

***

A következő napom maga a pokol. A fél napomat Lariával a másik felét Johannával töltöm. Laria megtanít sejtelmesen mosolyogni, betanít néhány közhelyes választ, megtanítja, hogy ne essek el a magas sarkúban és egyéb dolgokat, amik számomra teljesen lényegtelenek. Hiszen az interjú csak három percig tart nem gondoltam volna, hogy ilyen sok előkészülettel jár majd.

A napom másik felében Johanna kínoz, azzal mit mondhatok, és mit nem mondhatok. Mit, hogy kell fogadnom, és a legfontosabb, hogy nem tükröződhet semmi nemű érzelem az arcomon. Semmi nemű valós érzelem a miheztartás végett.

- Nos,- kezdi Johanna, mielőtt kiviharzanék a szobából. – Ha Sheráról kérdeznek semmi képen sem…

- Nem bukok ki! Nem leszek letört. Nem tűnök gyengének és semmi esetben sem esek ki az előre megbeszélt szerepemből. – fojtom bele gyorsan a szót, mert tudom, hogy mit akar mondani.

- Megígérni könnyű de…..

- Be is fogom tartani! Nyugodt lehetsz! – tudhatná, hogy minden tőlem telhetőt megteszek.

Én pedig meg sem várva a további utasításokat eltűnök a szobából. Bemegyek a sajátomba és elterülök az ágyon. Fogalmam sincs, mit fogok magammal kezdeni, ha megkérdezik a nővéremet. Pedig tudnom kéne! Sejtem mi fog történni, ha felteszi Caesar a kérdést. Kiesek a szerepből, és vége az eddig szépen felépített szerepnek. Egy lehetőségem van, nem szabad megengednem Caesarnak, hogy ezekre a vizekre terelődjön a beszélgetés.

Egy órát töprenghetek, mikor megjelenik az előkészítő csapat és letámadnak. Megcsinálják a sminkemet, a hajamat, majd megérkezik Florina a ruhámmal. Mikor megpillantom a tükörben a végeredményt  alig ismerek magamra. Ez nem én vagyok, a testemet valami arany por fedi éppen csak, hogy de az arcom még jól felismerhető. A hajam félig felkontyolva a másik fele a vállamra omlik, és pár gyöngy van belefonva. A ruhám egyszerűen lenyűgöző. Florina nem hazudtolta meg magát, a ruhám sötétbarna színű éppen a térdemig ér és az elején van egy ezüstgyöngyökből készült fa az ezüst gyöngyök között megjelenik néhány aranyszínű is. Ha figyelmesebben megnézi az ember felfedezheti, hogy a fa ég.

- Hát ez valami csodálatos!- kiáltom el magam. Florina eléggé kitett magáért. Szerintem, ha így halad úgy fog bevonulni a Kapitóliumi stylistok történelmébe, mint az ember, aki a fák megszállottja.

- Nem tesz semmit! Ügyes légy! – mosolyog bátorítóan.

Hát igen ezt ma már sok mindenkitől megkaptam. Könnyű mondani! Ügyes légy! Bezzeg, ha ők mennének nemsokára a vágóhídra, ha ezen a három percen függene az életük, nem beszélnének ilyen könnyen. De mivel az idő szorít, nem rágódhatok ezen. A csapattal elindulunk az interjúk színhelyére. Johanna megmutatja, hogy hol kell várakoznunk míg a színpadra szólítanak minket, aztán eltűnik a kapitóliumi sokadalomban.

 Az interjúk a köröndön zajlanak. A körönd közepén van két szék az egyik a műsorvezetőé Caesar-é a másik az éppen aktuális kiválasztotté. A körönd ezen része kapja a nagyobb megvilágítást,míg mi a körönd hátulján ülünk nagyon kis fényt kapva.

Ahogy elkezdődnek az interjúk rögtön észreveszem, hogy ebben az évben is van valami kis változtatás. Ahogy felszólítják az első körzetből a lányt, Debrát, megjelenik a felettünk lévő hatalmas kivetítőn a képe, amit a pontozásnál is használtak. Rájövök, hogy ez most ugyanaz! Kivetítik a pontját is. Biztos azért jött ez a kis változtatás, hogy megnézzék a pontok mennyire függnek össze a személyiséggel. Vagy, hogy még több mindenre lehessen fogadni? Nem nagyon tudom.

Nincs sok kedvem találgatni, de ahhoz sincs kedvem, hogy végig kelljen hallgatnom azokat a jól begyakorolt színjátékokat, amiket most előadnak. Mindenki rájátszik valamire. Az első – második körzetből jöttek a vérprofi hivatásosok, akiket nem rettent meg semmi. A harmadik körzet az agyban zsenik kategóriát képviselik. A negyedik körzet igaz hivatásosok de Corey a győztes fiát alakítja, meglepően jól. Ha nem ismerném, nem lennénk szövetségesek még én is bedőlnék neki és megijednék.  Korina pedig a magam sem tudom, ki vagyok és, hogy jutottam el idáig megszeppent kislány ami nagyon nem függ össze hivatásos mivoltával, a magas pontszámával ja és azzal az aprósággal, hogy ő is az egyik győztes gyereke. Mint oly sokszor most sem jut el a tudatomig, hogy az ötödik és hatodik körzet kiválasztottjai mit mondanak, és mire észbe kapok, már engem konferál be a Caesar.

- Lássuk ma milyen meglepetéssel készült! Leia Casró a hetedik körzet kiválasztottja!

Gyorsan felállok, és magabiztos léptekkel elindulok, bár mindennek érzem magam csak magabiztosnak nem. Felveszem a jól begyakorolt sejtelmes arcot és csilingelő hangot majd sugárzós mosollyal köszönök.

- Szervusz, Caesar milyen ragyogóan nézel ki! – hánynom kell magamtól. Még is mit művelek? Ez kicsit sem én vagyok, inkább egy olyan személy, amit a Kapitólium látni akart. Johanna belém verte könyörtelenül a „normákat” és most azon imádkozok, hogy mindent jól csináljak.

 - Üdv, Leia! Te is bámulatos vagy. Sőt, ha hozzávesszük a belépődet a ragyogó pontszámodat és a nem mindennapi történetedet meg kell mondanom ,csodállak téged!

- Ne túlozz! – nevetek mesterkélten. Mit tudhat ő a csodálatról? Mit tudhat ő a történetemről? Mit tudhat ő rólam? Semmit! Csak azért figyelnek rám, mert én vagyok az egyetlen olyan ember, akit nagyon rövid időn belül kétszer is kihúztak csak épp az első sorsolás alkalmával megmentették. Nem én érdemlek csodálatot, hanem aki jelentkezett helyettem. – Nem vagyok én jobb senkinél. Talán túl átlagos is vagyok.

- Dehogy! De mond csak Leia mi tetszett a Kapitóliumban a legjobban? – remek átlagos kérdésekkel kezdünk, ha ezeket sikerül elhúznom igaz senki nem tud meg rólam semmit, de Sherát sem kérdezik meg. Ilyenkor jó az, ha tud az ember rizsázni.

- Talán az, hogy nem kellett dolgoznom. – a közönségből néhányan veszik a lapot és elnevetik magukat. Csak, hogy ezt nem viccnek szántam. Otthon hajnalban keltem este értem haza az erdőn dolgoztam a suliban tanultam otthon segítettem. Akárhonnan nézem a dolgot az itteni életben az a legjobb, hogy mindent megkapok, és nem csinálok érte semmit. Ugyanakkor ezért is vetem meg a kapitóliumi embereket. Mert sosem kellett megdolgozniuk semmiért, még is mindent megkaptak.

- Nehéz lehet az élet a hetedik körzetben nem, de bár?

- Nehéz, de megtanít valamire, hogyan kell túlélni! – remélem vették a lapot, mert ez nem a közönségnek szólt. Eltökéltem, hogy üzenek a többieknek burkoltan de üzenek. Ha már pikkelnek rám akkor megadom a módját, hogy még jobban utáljanak. Főleg Korina utáljon meg, amúgy sem csípem és habár Corey „társa” ezért cseppet sem fogom megkedvelni. Sőt ő szállt rá legjobban Thomra az utóbbi napokban.

- Túlélőnek tartod magad? – Caesar hangja ránt hírtelen vissza a valóságba.

- Teljes mértékben, hisz ahogy egy bölcs ember mondta nekem, aki a hetedik körzetben életben marad életben marad akárhol.

- És ennek köze van ahhoz a bámulatos pontszámhoz?

- Sok mindent lehet az erdőben tanulni, amit más ilyen szép pontszámmal értékel. – kissé megrebegtetem a szempillámat. Akkor sem húzol ki belőlem semmi használhatót.

- Sok magas pontszám született, nem félsz? Nem félsz mi vár rád az Arénába?

- Nem félek, mert nem először nézek farkasszemet a halállal. Lehet, hogy sok magas pontszám volt így sok ügyes embert kell majd eltennem láb alól, de egyet megígérhetek. Én fogok kijönni az Arénából élve. - Mint egy végszóra megszólal a duda, ami az interjúm végét jelenti.

Caesar még mond valamit, de a tömeg zajától nem értem pontosan. Thom interjúja elég nyugodtan zajlik. Caesar arra kíváncsi, hogy mi igaz a pletykákból, amik keringenek róla a Kapitóliumban. Majd teljesen megdöbben mikor Thom mindenki előtt kijelenti, hogy ő bizony olyan süket mint az ágyú, de ettől eltekintve ugyanolyan jó mint akárki más. Caesár megpróbálkozik nála is a „mit csináltál, hogy ennyi pontot kaptál?” témával, de mint senki másnál nála sem jön be a számítás. Thom eléggé belopta magát az emberek szívébe, bár az is lehet, hogy csak megszánták, de egyet lefogadnék, mindenki arra fogad mennyi ideig bírja ki az Arénában.

 A következő interjúkat már nyugodtabban ülöm végig, mert mi már túl vagyunk rajta. Mire lemegy az utolsó kiválasztott is már mindenki unatkozik, de én inkább félelmet érzek. Egyre jobban félek. Ez volt az utolsó felvonás holnap már itt az Aréna.

Az emeletre felérve csak elköszönök mindenkitől és berohanok a szobámba. Lehet, hogy ez az utolsó estém. Bebújok az ágyamba és fejemre húzom a takarót, mintha az megtudna védeni akármitől. Holnap este pedig magába szippant majd az Aréna a sok veszélyével, titkával és az életemre törő huszonhárom másik versenyzővel együtt.