Tizenötödik fejezet

Sikerült meghoznom késés nélkül ezt a részt! Remélem tetszik. Mint érzékelhető nemsokára következik az Aréna:) 

***

Úgy döntünk, hogy megvárjuk mi lesz a bőségszarunál, hogy ki marad életben, aztán próbálunk még szerezni néhány embert. Igaz abban mind ketten egyetértünk, hogy nem sok esély lesz rá, hogy az Arénában szövetkezzünk bárki mással. Nagyon nincs kedvem kibékülni Thommal, valahogy jól esik rá haragudni, mert amíg dühös vagyok rá, valamiféle erőt érzek magamban. Sok időbe kerül, de végül rászánom magam, és elindulok megkeresni. Azzal győzködöm magam, hogy muszáj megtennem elvégre nem az ő hibája, ami történt. Igaz nagyon rosszul esett, hogy kinézi belőlem mindezt. A csapdák részlegénél találom, de ezen nem lepődök meg, azzal gyakorol amiben a legügyesebb, mikor odaérek veszem észre, hogy  nincs egyedül. Gyorsan végigmérem, az új barátját, de igyekszek nem tudomást venni róla.  Letérdelek Thomal szembe, hogy értse mit mondok neki, valamint, hogy a másikkal minél kevesebbet kelljen törődnöm .

- Szia, szóba állunk? – kérdezem bizonytalanul.

- Én idáig is beszéltem veled csak miután elviharzottál kérdéses volt, hogy te szóba fogsz e állni velem. – feleli egy félmosoly kíséretében.

- Bocs, hülye voltam tudom, hogy nem úgy gondoltad! – miért én kérek bocsánatot? Igen tudom, hogy nem úgy gondolta, de neki kellene bocsánatot kérnie.

- Ez tény!- de legalább nem tagadja, hogy igazam van. - De én is hülye voltam,- még a végén kiderül, hogy nem is ártott neki az, hogy kerültem kicsit - és tényleg nem úgy értettem. – a lány aki mellettem térdel erélyesen megköszörüli a torkát, hogy vegyük már észre őt is - Mielőtt elfelejtem ő itt Bromeri a harmadikból jött és jobb csapdákat készít mint én. – Most már végre a nevét is tudom. Bár hivatalos források szerint csak az első, második és negyedik körzet a Hivatásosok körzete első ránézésre erről a lányról is azt feltételezné az ember, hogy Hivatásos.

Most már tetőtől talpig végigmérem. Tizenhét éves lehet, rövid vöröses haját erős cofba fogta. Nem annyira sportos alkatú sötétbarna szemű. A szeméből valami félelmetes erő árad, amit nem tudok hova tenni. Féljek e tőle vagy megbízzak benne? De ha tényleg jó a csapdákkal, akkor félni kell tőle. Van egy olyan rossz érzésem, hogy ő még megfogja, keseríteni az életemet az Arénában.  

- Szia, a nevem Leia a hetes körzetből. – legyünk barátságosak, aztán meglátjuk mit lép. Kezet nyújtok ő elfogadja de közbe, igaz csak egy villanásnyi időre, a szeme összeszűkül és mintha villámokat szórna.

- Igen emlékszem rád. Elég látványos volt a belépőd, ja és a tegnapelőtti kis attrakciód is. – Produkció miféle produkció? A kések? Az a Hivatásosoknak szólt, de ha jól értem mindenki más szerint is engem az elsők között kell megölni az Arénában. Remek, lehet, hogy nem a Hivatásosok kínjait kell majd elszenvednem, Ez bizonyos részig megnyugtató. - Na de sajnos mennem kell, még pár dolgot ki kell próbálnom. Hisz már alig van idő. – Aztán már ott sincs. Mint ha zavarta volna, hogy megjelentem. Elég különös. De nincs sok időm agyalni Thom következő kérdése ugyanis kicsit sokkol.

- Nos, mit beszéltél drága szövetségeseddel? – már megint kezdi? Akkor most egyszer és mindenkorra tisztázunk pár dolgot.

- Szövetségesünkkel! Mind kettőnké! És csak a stratégiát! – remélem elég világos voltam.

- Aha tehát már az enyém is ezt örömmel hallom! Vagyis olvasom, mindig elfelejtem bocs.

Ez az a Thom akit kedvelek. Végre! Nem féltékeny, nem képzel a dolgok mögé semmit. Hisz nekem és még a humora is visszatért. A nap hátralevő részében körbejárjuk azt a részét a központnak, amit eddig nem. Csak remélhetem, hogy nem égek le a mai pontozáson. 

Nagyon gyorsan eltelik a nap. Mire észbe kapok már a többiekkel együtt a pontozásra várunk, ami már javában el is kezdődött. Az első körzet mind két kiválasztottja bement, mindjárt a második körzet jön. Aki egyszer bemegy, az már nem jön ide vissza, egyből a saját emeletére küldik. Az idő elképesztő lassan telik. Mikor Thom nevét hallom eszmélek rá, hogy mindjárt én jövök.

- Thom ez neked szólt! – bököm meg a vállat. Ő automatikusan elindul nem is figyelt arra mit mondtam. Újabb idegőrlő percek telnek el, mire a hangoson végre engem szólítanak.

Bemegyek abba a csarnokba ahol a felkészülésünk folyt. A játékmestereket nem nagyon izgatja, hogy bejöttem szerintem észre sem vették. Felveszek, pár baltát magamhoz veszek jó pár tőrt és elrendezem tetszésszerűen a bábukat. Hármat egymás mögé hármat egymás mellé egyet pedig a terem elég távol eső részébe. Mikor kész vagyok, a játékmesterek felé fordulok és jó hangosan oda szólok nekik, hogy észrevegyék én is létezem. Elég nagy zajjal voltam mégsem méltattak figyelemre.

- Leia Casro! Hetedik körzet! – kiáltok oda kihívóan. Ez elég hatásosnak bizonyult.

- Akkor hölgyem – kiállt vissza az egyikük, akin látszik, hogy nagyon unja ez egészet – lássuk, mit tud?!

Óóóó! Én ezer örömmel megmutatom, hogy mit tudok. Csak az egyik balta véletlenül célt ne tévesszen. Elég elvetemült ötlet suhan át az agyamon. Közéjük kéne vágnom a baltát. De nem merem megkockáztatni. Igaz, ha, megtámadnék egy Játékmestert, kivégeznének legalább is szerintem. Mert még soha nem volt olyan a Viadal történelmében, hogy a Játékmestereket célozza meg valaki. Vagy ha volt is én nem tudok róla. Biztos eltussolták. Felveszem az egyik baltát a földről és elhajítom az egymás mögé állította bábuk felé. A balta olyan lendülettel csapódik be, hogy mind három bábút egyszerre viszi át. Ez jó volt nyitásnak végre mindenki rám figyel a Játékmesterek kicsit megdöbbentek. Igen nem sokan nézik ki belőlem, hogy erős vagyok, de hát még is mit várnak? Hetedik körzet emberek ébredjenek már fel! Ha ott nem tudod forgatni ilyen jól a baltát neked véged. Felveszem a késeket a földről és elhajítom a felé a bábu felé, amelyik a pálya másik végén áll. A számításom bejött pont úgy, mint az első nap pontosan célba talál mind a két kés. Ez idáig tökéletesen ment csak, hogy az utolsó kis trükk, amire már egy ideje készülök, de csak egyszer sikerült jöjjön be és nyert ügyem van, remélem. Felveszem a másik baltát a földről és hosszan vizslatom az egymás mellett felállított bábukat. Jó, ez az utolsó esélyem úgy, hogy elengedem a baltát és mielőtt teljesen kirepülne a kezemből, kicsit megcsavarom. A balta pályája egy félkört ír le és pontosan levágja mind a hárombábú fejét, majd leesik a földre. A játékmesterekre nézek, akik döbbent arccal szemlélik az előbb látott jelenetet. Nem nagyon akarják elhinni, hogy egy olyan kicsi gyámoltalannak tűnő lány, hogy tudott véghezvinni egy ilyen „pusztítást”. De nekik csak a show számít vagy nem? Nem tudom melyiküknek sikerült de végül valamelyik megtalálta a hangját.

- Köszönjük Miss Casro elmehet.

Küldtem feléjük egy sokat sejtő mosolyt ami vicsornak is simán elmenne, majd diadal ittasan kisétáltam a teremből.