Harmadik fejezet

Benutzername Csak a te kedvedért hoztam ma egy újabb fejezetet pedig nem terveztem :) de amíg van legalább egy ember akinek tényleg tetszik amit írok addig folytatom :) Jó olvasást mindenkinek! 

***

Magamba roskadva ülök a fotelben és várom, hogy induljunk a vonattal. Nem tudom hová tenni az előbbi beszélgetéseket. Apám szerint vigyáznom kéne rá a nagynéném szerint pedig megölni. Most még is mit csináljak? Sőt vajon Thom tisztában van azzal, hogy az anyja mit kért? Vagy miért kérte? Jobban örülne annak, hogy egy ismerős öli meg a fiát mint egy ismeretlen? Ennek nem sok értelme van.

Az ajtó ismét kivágódik csodálom, hogy a helyén tud maradni annyit verték már szerencsétlent, és Laria lép be rajta. Úgy viselkedik mint egy páva. Bár szerintem minden Kapitóliumi ilyen.

- Milyen csodálatos nap – visítja a szokásos ultra magas frekvenciáján és közben igazgatja a haját. Neki az a legnagyobb gondja, hogy hogyan nézzen ki a kamerák előtt. Sőt neki a nap is biztosan csodálatos. – Bár ez a ruha nem épp megfelelő rajtad az első bemutatkozásra. – fintorog bár nem értem min. Az egyetlen bársony ruha amivel valaha találkoztam a körzetben az-az ami most rajtam van. Anya nagyon sok mindent elcserélt, hogy megszerezzem nekem ezt a világoszöld rövid ujjú bársony ruhát, amiért annyit nyafogtam régen.

- Szerintem pedig a legmegfelelőbb – újra felveszem a gyilkos tekintetet amit a sorsoláson öltöttem magamra.

- Akaratos vagy ez nem mindig jó- úgy érzem fenyegetni próbál – ha életben akarsz maradni akkor két dolgot jegyezz meg. Ne veszekedj egy Kapitóliumival sem ne mondj ellent nekik soha, mert ha nem is hiszed el nem mindegyiknek értéktelen az életed. A másik a mentorodra is jó ha odafigyelsz néha megmentheti az életedet. Játszhatod a gyilkos istennőt felőlem de ez a legjobb módja annak, hogy megöljenek már az elsők között. Bár én nem vagyok mentor jó ha elfogatsz tőlem egy tanácsot. Tégy úgy mintha hülye lennél és leszállnak rólad. Most pedig a vonat mindjárt indul.

Megragadja a kezemet és kirángat az ajtón. Kirántom a csuklóm a karmai közül és villámló tekintetet küldök felé.

- Megy ez magamtól is.

- Ennek nagyon örülök. akkor mint mondottam nézz ki úgy mintha reménytelenül tehetetlen lennél.

Morgok valamit az orrom alatt majd felveszem a megszeppent kislány maszkomat és kilépek a törvényszék épületéből. Nagyokat pislogok a kamerába és a földre szegezem a tekintetemet mintha el akarnék bújni. Mikor felszállok a vonatra Laria megpaskolja a vállam mint a jó kisgyereknek szokás amikor ügyes volt.

- Na látod – mosolyog rám és a hangja nagyon mézes mázosan cseng – tudsz te szófogadó is lenni ha akarsz.

Ha nem rajta meg a többi majomtól függene az életem biztos kinyírnám de hát nem lehet. Ezért csak egy hatalmas vigyort küldök felé.

- Lenne olyan kedves és megkeresné a mentorunkat? – folytatom ugyanolyan mézes mázosan és elindulok a vonat belseje felé egy üvegajtón át. Mivel nem kapok választ nem lépek át hanem visszafordulok és még hozzá teszem – Kérem.

- Menj az étkezőbe mindjárt odaküldöm.

- Köszönöm. – nagyon nehezemre esik kimondani ezeket a szavakat. Ez neki a kötelessége lenne nem kéne megkérnem rá. Átmegyek az üvegajtón és egy nagy nappali szerűségbe érek amibe elférne a házunk. Egy hatalmas fa kör asztal tele székekkel két kanapé ami nem tudom mivel van befedve mert ilyen anyaggal még nem találkoztam talán selyemmel de nem vagyok benne biztos és egy TV gondolom majd itt fogjuk megnézni az Aratásokat este. A szoba végén van egy lengőajtó, úgy sejtem, hogy az vezet az ebédlőbe. Nem tévedek, ám mikor belépek, elakad a lélegzetem. Rengeteg kristály étkészlet üveg asztalok, és ami fontosabb ezek mind meg vannak rakva étellel. Igaz a 7. körzetbe nem éhezünk annyira, mint a permen élők, de soha nem dúskáltunk az ételben. És, hogy ennyit látok magam előtt egyszerre megdöbbent. A körzetekben hagynak minket éhen halni ők meg azt se tudják mit csináljanak ezekkel ez felháborító.

- Szerinted is röhejes ami itt megy? – kérdezi valaki, akinek sajnos túl jól ismerem a hangját. Észre sem vettem, hogy az ablakban ül annyira el voltam foglalva. Nem tűnik ijedtnek, sőt inkább ő néz ki elszántnak.

- Sajnálom - mondom nagyon lassan miközben felé fordulok, hogy biztosan megértse.

- Idáig is értettelek Leia – mosolyodik el- nem kell lassabban beszélned, hogy értselek. Megszoktam, hogy szájról olvasok.

- Thom nem azért…

- Tudom nem kell sajnálni már beletörődtem.

A lengőajtó kivágódik és belép a mentorunk. Ez a nap a meglepetések napjaként fog bekerülni a naptáramban. Nem hiszem el ez mégis, hogy lehetséges? Hogy történhetett meg, hogy a mentorunk Johanna  Manson?