Második fejezet

Mint ígértem itt a második fejezet is. Igyekszem tovább írni! Kérlek titeket értékeljétek és segítsetek, hogy tehetem jobbá köszönöm! Jó olvasást! 

***

Még mindig semmi mozgás. A csend ólomnehézséggel tölti be a teret. Laria még egyszer elismétli a nevet. Harmadjára már szinte üvölt. Ekkor valaki meg bök egy tőlem egy évvel fiatalabb fiút. Hasonlít rám ugyanaz a sötét bőr éjfekete haj és feltűnően rikító kék szem. Még egy ismeretlen is megmondja hogy rokonok vagyunk. Csak egy ismeretlen első pillantásra nem vesz észre valamit. Valamit amit csak a körzet lakói tudnak.

- Nos akkor az idei év kiválasztottjai Leia Casró és Thom Díner.

Kezet fogunk majd jön pár Békeőr és elvezetnek. Aztán adnak mindenkivel aki eljön hogy elbúcsúzzon tőlünk három percet. Mondhatom nagyon sok. De örüljünk annak, hogy ezt is megkaptuk.

A Törvényszék épületébe egy kis szobába zárnak be mindössze két fotel van benne semmi több. Levegőt is alig lehet benne kapni. De hát a halálra ítélt ne válogasson. Alig, hogy leülök az egyik rongyos fotelba nyílik az ajtó és az egyik békeőr betolja apám tolószékét.

- Három perc Leia tudod a szabályt. – mogorvának tűnik a hangja bár tudom, hogy sajnálja ami történt.

Amint becsapódik mögötte az ajtó apához rohanok és szorosan átölelem.

- Nagyon szeretik a neved – mondja egy fanyar mosoly kíséretében. Igen igaza van. A nevemet oly annyira szeretik, hogy meg se tudnak tőle válni.

- Nem a nevet hanem a családot szeretik. – közlöm flegmán.  És nem is hazudok. Az elmúlt 71 év alatt amióta kitalálták a viadalt 20 évben a mi családunkból került ki kiválasztott. Ebből mindössze egy nyert valamikor 58. viadal körül. De olyan nem volt, hogy egyszerre két ember is kikerüljön a családból ugyanabban az évben.

- Jó látom a humorod a régi. De ha megkérhetnélek ne ezzel próbáld meggyőzni a bírákat és a támogatókat. A reflexeid első osztályúak  a fáramászás az erősséged és a baltákkal sem bánsz éppen rosszul. – hű de meglepődtem. Mindenki ebbe jó a 7. körzet ugyanis a fakitermelésre specializálódott. Valami újjal valami első osztályúval kell előrukkolnom ha oda kerülök.

- Miért jöttél egyedül?- kérdezem csak, hogy másra tereljem a szót. Amióta egy fa lebénította nem nagyon szokott egyedül mászkálni anya mindenhova elkíséri igaz nem sok segítség főleg azóta, hogy három éve a siketsége annyira elhatalmasodott, hogy semmit sem hall. Bár ez családi átok.  Minden második gyereknél jelentkezik. Szerencsére nálam még nem. De hát nem hiszem, hogy sok idő marad arra, hogy jelentkezzen.

- Anyád nem akart velem jönni. Még egyszer nem viselné el. Túl sok volt neki három éve is.

- Megértem. – motyogom. – Lám csak utolért a végzetem engem is.

- Talán… Egyet kérek Leia vigyázz rá amíg lehet. De jegyezd meg várunk haza!

- Letelt! –kiált be a békeőr és fogja apám tolószékét és kiviszi a kicsiny szobából.

- Ígérem. – suttogom halkan a régi ajtónak mely gondolom számtalan ilyen ígéretnek volt már fültanúja. Számtalan beszélgetésnek melyek hasonló képen zajlottak melynek hasonló volt a mondani valója de mégse lett az ígéretekből semmi.  Néhány család utolsó együttöltött perceinek az utolsó beszélgetéseknek.

Még nekem is zavarosak ezek a gondolatok. Újra kivágódik az ajtó és egy olyan személy lép be akire a legkevésbé számítottam.

- Jessica! – kiáltom el magam ijedten. Hisz ha minden igaz néhány hét múlva lehet, hogy a fiát fogom megölni. Sőt szinte biztos. Bár ahogy nézem az esélyeket nagy a valószínűsége annak, hogy nem én fogom megölni Thomot.

- Nem! Nem azért jöttem, hogy arra kérjelek szövetkezz vele vagy, hogy tartsd életben. Tudom, hogy semmi esélye nem vagyok se vak se idióta. Rád pedig itthon van szükségük életben! Nem teheted nem halhatsz meg! Nem tudná elviselni még egy lánya halálát az anyád! Annyit kérek ne engedd, hogy sokat szenvedjen! Nem többet! Ezt te is megtudod tenni érte.

Alig fogom fel mit mondott már ott sincs. Most azt kérte amit gondolok? Azt mondta burkoltan,hogy öljem meg a fiát? Legyek a saját unokatestvérem gyilkosa?