Hatodik fejezet

Mivel a múlthéten pár napig kimaradtak a részek ma két részt hoztam. Íme a mai második jó olvasást. 

***

Este megnézzük az Aratások ismétlését a TV-ben.  Nincs nagy meglepetés az első második és negyedik körzetből szinte csak önkéntesek kerülnek ki. Ők a hivatásosak. Tizenkét éves koruk óta csak arra készítik fel őket, hogy hogyan éljék túl az arénát. Szinte minden évben közülük kerül ki a győztes. Vannak azért kivételek hisz a mi körzetünkben is volt nem egy győztes. A tizenegy és tizenkettedik körzetből sorsoltaknak nem sok esélyük van.  Minden évben elsők között esnek ki. Az ideieknek sincs sok esélyük csont és bőr mindegyik látszik, hogy még a fegyvereket sem ismerik. Nem baj legalább ennyivel is közelebb kerülök a haza vezető úthoz. Egy valami azonban meglep egy velem egyidős lány aki önként jelentkezett a 10. körzetből. Nem tűnik sem elszántnak sem elkeseredetnek inkább közönyös. Sőt mikor megkérdezik tőle miért jelentkezett a válasza sem megfelelő. Hisz ha húga vagy unokatestvére helyett jelentkezett volna akkor még érthető lenne de ez egyik sem igaz rá. Azt válaszolta túl fiatal a halálhoz ezért jelentkezett a kislány helyett. Egyedül az ő nevét jegyeztem meg Garisszia. Sherára emlékeztet, nem hasonlít rá kicsit sem csak a szituáció ahogy bekerült a viadalra.

- Nos- állt fel Johanna ahogy véget ért az ismétlés – az idei felhozatal nem a legrosszabb. Főleg a hivatásosak aggasztanak. De nem reménytelen a helyzet. Az első dolog, hogy szövetségeseket szerezzetek.

- Azt meg, hogy? Főleg ha én a megszeppent kislányt alakítom?

- Jó rendben akkor visszavontam.

- Mármint a taktikámat?

- Igen a taktikádat. Mit szólnál a titokzatos módszerhez? Tudnád alakítani duzzogás nélkül?

- Igen azt hiszem, tudnám. – el sem mondhatom, mennyire megkönnyebbülök, hogy nem kell a semmihez sem értő kislányt alakítanom. Viszont elkezdek aggódni is. Eszembe jut a beszélgetés amit apámmal és amit Jessicával folytattam. Melyik ígéretemnek tegyek eleget? Vagy inkább melyik az amit a lelkiismeretem megenged?

Ötödik fejezet

Egy pár napja nem raktam fel új részt de igyekszem a kimaradtakat a hétvége során hozni. Addig is jó olvasást. 

***

- Ugye ez csak vicc. – tör ki belőlem ismét miután meghallottam, hogy milyen stratégiát kéne alkalmaznia Thomnak.

- Ha úgy vesszük, még be is válhat – mosolyodik el – minden titkok tudójának még senki nem adta ki magát. És tény, hogy én sok mindent tudok csak azzal, hogy figyelek.

- De látnod is kell őket! Ha nem látod meg vagy lőve mindentudó! – nagyon dühös vagyok. Igen jó stratégia az tény de ez abban a másodpercben megdől amint a háta mögé kerül valaki. Ugyanis hátul nincs szeme, és hacsak én nem vagyok a közelében, hogy a hátsó szeme legyek elvágják a torkát. Igaz jó erőben van de teszem azt egy nyíl elől nem tud elhajolni mert nem hallja.

- Igen és itt jössz te a képbe. Szövetkezz vele és tartsd életben. – veti oda nekem Johanna szárazon.

- Erre még visszatérünk, ha oda kerül sor. De mondd meg nekem azt, hogy mi mire fogunk építkezni? Nekem mi lesz a stratégiám?

- Szerintem maradunk Laria stratégia tervénél. A reménytelenül elveszett kislánynál. Aki semmihez nem ért.

- Ez működött a vonat fele menet de mikor kihúztak akkor inkább tűntem elszánt gyilkosnak.

- Bemagyarázhatjuk úgy mint hirtelen elmezavar. Úgy akartál feltűnni, mint a kegyetlen mindenre elszánt gyilkos, holott te nem értesz semmihez. Csak egy favágó lánya vagy aki otthon segédkezett de nem ért egyetlen fegyverhez sem. Legalább is így mutatkozol be a támogatók előtt. 

- Bocsi, de ha jól tudom és javíts ki ha tévedek, de a holnap esti bemutatón felejthetetlennek kell lennünk és az cseppet sem fog menni ha én elveszett kislány vagyok.

- Ott a körzetedet kell bemutatnod elsődlegesen azoknak a sajátosságát úgy, hogy nyugalom nem lesz gond. Csak játszd a szereped. De ez mindkettőtökre igaz.

- Sherának mi volt a szerepe? A hős önkéntes? – mióta fel akarom tenni ezt a kérdést. Csak épp sosem volt rá alkalmam. De most már nincs veszíteni valóm és tudni akarom az igazat. Miért nem tudta Johanna megmenteni őt, ha annyira nagyon akarta.

- Az elszánt harcos. De nem jó választás volt. Amikor bekerült az Arénába azt hittem, ha ezt a taktikát alkalmazzuk akkor meg tudom menteni de nem. Azt hittem sok szövetségese lesz, e helyett ellene szövetkeztek és nem vele. Elszúrtam Leia és tudom, hogy egy szimpla sajnálommal nem tudom helyrehozni, hogy miattam meghalt a nővéred! De megpróbálhatlak téged megmenteni. Előre sajnálom Thom mert szinte biztos, hogy téged nem tudlak kihozni. Négy éve vagyok mentor nem tudom miért mindig én vagyok nem tudom mit akarnak ezzel de egyet tudok nekem sem könnyű végignézni mindig a körzetemből valók halálát.

Sosem gondoltam volna, hogy Johanna tud ilyen őszinte lenni. Lehet, hogy meg kéne neki bocsátanom. De lassan rá kell jönnöm, hogy nem is rá hanem magamra haragszom.

Negyedik fejezet

Nos ez kicsit rövidre sikerült :D. De sajnos csak ennyi jutott mára. Jó olvasást. 

***

- Ugye ez csak egy vicc? – bukik ki belőlem a felismerés. – Nem te leszel a mentorunk ugye?

- Szia Leia! Én is örülök, hogy látlak.

- Ugye nem te? – kérdezem újra nyomatékosan.

- Sajnos nem szabadul meg a családod egy könnyen tőlem.

- Szia Johanna – szál be a beszélgetésbe Thom mielőtt nagyobb baj lenne. Johanna a szokásos lezser bőrszerkójában jelent meg. A haja erős kontyba felfogva. Csak úgy süt belőle a harciasság már csak ránézésből is. Utálom ezt a csajt. Alig négy éve nyerte meg a viadalt. Nem ezért gyűlölöm sokkal nyomósabb okom van rá. – Hány napot jósolsz nekem az Arénába?

- Legyek kegyetlenül őszinte vagy hitegesselek titeket?

- A kegyetlenül őszintére szavazok!- ha tetszik ha nem akkor is ő a mentorom és sajnos az ő kezében van az életem. – Mi a stratégia?

- Jobban tetszik ez a hozzáállás. De nem lenne kényelmesebb, ha leülnénk. – az asztal felé mutat. Körbe üljük az asztalt úgy, hogy Thom mindkettőnkre rálásson és értse mit mondunk.

- Nos akkor nézzünk először szembe a ténnyel, hogy csak egyikkőtöket tudlak hazahozni. És nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom…

- Nem kell sajnálkoznod. Tudom nagyon jól, hogy nekem semmi esélyem – süti le a szemét Thom – ha nem tűnt volna fel egy fogyatékos sem nyerheti meg a versenyt.

- Nem vagy fogyatékos csak…- kezdem, de nagyon jól tudom, hogy semmi esély arra, hogy megvigasztaljam. Sőt nagyon jól tudja, hogy nekem is ez a véleményem. Egy fogyatékos sem nyerhet.

- Csak süket! Az is fogyatékosság Leia! Nem hallok semmit!

- Igaza van. – bólint Johanna- bár nem hiszem, hogy ez fogyatékosság. Mi lenne ha azt mondaná, hogy ezt majd előnyünkre fogjuk tudni fordítani hamarosan?

Harmadik fejezet

Benutzername Csak a te kedvedért hoztam ma egy újabb fejezetet pedig nem terveztem :) de amíg van legalább egy ember akinek tényleg tetszik amit írok addig folytatom :) Jó olvasást mindenkinek! 

***

Magamba roskadva ülök a fotelben és várom, hogy induljunk a vonattal. Nem tudom hová tenni az előbbi beszélgetéseket. Apám szerint vigyáznom kéne rá a nagynéném szerint pedig megölni. Most még is mit csináljak? Sőt vajon Thom tisztában van azzal, hogy az anyja mit kért? Vagy miért kérte? Jobban örülne annak, hogy egy ismerős öli meg a fiát mint egy ismeretlen? Ennek nem sok értelme van.

Az ajtó ismét kivágódik csodálom, hogy a helyén tud maradni annyit verték már szerencsétlent, és Laria lép be rajta. Úgy viselkedik mint egy páva. Bár szerintem minden Kapitóliumi ilyen.

- Milyen csodálatos nap – visítja a szokásos ultra magas frekvenciáján és közben igazgatja a haját. Neki az a legnagyobb gondja, hogy hogyan nézzen ki a kamerák előtt. Sőt neki a nap is biztosan csodálatos. – Bár ez a ruha nem épp megfelelő rajtad az első bemutatkozásra. – fintorog bár nem értem min. Az egyetlen bársony ruha amivel valaha találkoztam a körzetben az-az ami most rajtam van. Anya nagyon sok mindent elcserélt, hogy megszerezzem nekem ezt a világoszöld rövid ujjú bársony ruhát, amiért annyit nyafogtam régen.

- Szerintem pedig a legmegfelelőbb – újra felveszem a gyilkos tekintetet amit a sorsoláson öltöttem magamra.

- Akaratos vagy ez nem mindig jó- úgy érzem fenyegetni próbál – ha életben akarsz maradni akkor két dolgot jegyezz meg. Ne veszekedj egy Kapitóliumival sem ne mondj ellent nekik soha, mert ha nem is hiszed el nem mindegyiknek értéktelen az életed. A másik a mentorodra is jó ha odafigyelsz néha megmentheti az életedet. Játszhatod a gyilkos istennőt felőlem de ez a legjobb módja annak, hogy megöljenek már az elsők között. Bár én nem vagyok mentor jó ha elfogatsz tőlem egy tanácsot. Tégy úgy mintha hülye lennél és leszállnak rólad. Most pedig a vonat mindjárt indul.

Megragadja a kezemet és kirángat az ajtón. Kirántom a csuklóm a karmai közül és villámló tekintetet küldök felé.

- Megy ez magamtól is.

- Ennek nagyon örülök. akkor mint mondottam nézz ki úgy mintha reménytelenül tehetetlen lennél.

Morgok valamit az orrom alatt majd felveszem a megszeppent kislány maszkomat és kilépek a törvényszék épületéből. Nagyokat pislogok a kamerába és a földre szegezem a tekintetemet mintha el akarnék bújni. Mikor felszállok a vonatra Laria megpaskolja a vállam mint a jó kisgyereknek szokás amikor ügyes volt.

- Na látod – mosolyog rám és a hangja nagyon mézes mázosan cseng – tudsz te szófogadó is lenni ha akarsz.

Ha nem rajta meg a többi majomtól függene az életem biztos kinyírnám de hát nem lehet. Ezért csak egy hatalmas vigyort küldök felé.

- Lenne olyan kedves és megkeresné a mentorunkat? – folytatom ugyanolyan mézes mázosan és elindulok a vonat belseje felé egy üvegajtón át. Mivel nem kapok választ nem lépek át hanem visszafordulok és még hozzá teszem – Kérem.

- Menj az étkezőbe mindjárt odaküldöm.

- Köszönöm. – nagyon nehezemre esik kimondani ezeket a szavakat. Ez neki a kötelessége lenne nem kéne megkérnem rá. Átmegyek az üvegajtón és egy nagy nappali szerűségbe érek amibe elférne a házunk. Egy hatalmas fa kör asztal tele székekkel két kanapé ami nem tudom mivel van befedve mert ilyen anyaggal még nem találkoztam talán selyemmel de nem vagyok benne biztos és egy TV gondolom majd itt fogjuk megnézni az Aratásokat este. A szoba végén van egy lengőajtó, úgy sejtem, hogy az vezet az ebédlőbe. Nem tévedek, ám mikor belépek, elakad a lélegzetem. Rengeteg kristály étkészlet üveg asztalok, és ami fontosabb ezek mind meg vannak rakva étellel. Igaz a 7. körzetbe nem éhezünk annyira, mint a permen élők, de soha nem dúskáltunk az ételben. És, hogy ennyit látok magam előtt egyszerre megdöbbent. A körzetekben hagynak minket éhen halni ők meg azt se tudják mit csináljanak ezekkel ez felháborító.

- Szerinted is röhejes ami itt megy? – kérdezi valaki, akinek sajnos túl jól ismerem a hangját. Észre sem vettem, hogy az ablakban ül annyira el voltam foglalva. Nem tűnik ijedtnek, sőt inkább ő néz ki elszántnak.

- Sajnálom - mondom nagyon lassan miközben felé fordulok, hogy biztosan megértse.

- Idáig is értettelek Leia – mosolyodik el- nem kell lassabban beszélned, hogy értselek. Megszoktam, hogy szájról olvasok.

- Thom nem azért…

- Tudom nem kell sajnálni már beletörődtem.

A lengőajtó kivágódik és belép a mentorunk. Ez a nap a meglepetések napjaként fog bekerülni a naptáramban. Nem hiszem el ez mégis, hogy lehetséges? Hogy történhetett meg, hogy a mentorunk Johanna  Manson?

 

Második fejezet

Mint ígértem itt a második fejezet is. Igyekszem tovább írni! Kérlek titeket értékeljétek és segítsetek, hogy tehetem jobbá köszönöm! Jó olvasást! 

***

Még mindig semmi mozgás. A csend ólomnehézséggel tölti be a teret. Laria még egyszer elismétli a nevet. Harmadjára már szinte üvölt. Ekkor valaki meg bök egy tőlem egy évvel fiatalabb fiút. Hasonlít rám ugyanaz a sötét bőr éjfekete haj és feltűnően rikító kék szem. Még egy ismeretlen is megmondja hogy rokonok vagyunk. Csak egy ismeretlen első pillantásra nem vesz észre valamit. Valamit amit csak a körzet lakói tudnak.

- Nos akkor az idei év kiválasztottjai Leia Casró és Thom Díner.

Kezet fogunk majd jön pár Békeőr és elvezetnek. Aztán adnak mindenkivel aki eljön hogy elbúcsúzzon tőlünk három percet. Mondhatom nagyon sok. De örüljünk annak, hogy ezt is megkaptuk.

A Törvényszék épületébe egy kis szobába zárnak be mindössze két fotel van benne semmi több. Levegőt is alig lehet benne kapni. De hát a halálra ítélt ne válogasson. Alig, hogy leülök az egyik rongyos fotelba nyílik az ajtó és az egyik békeőr betolja apám tolószékét.

- Három perc Leia tudod a szabályt. – mogorvának tűnik a hangja bár tudom, hogy sajnálja ami történt.

Amint becsapódik mögötte az ajtó apához rohanok és szorosan átölelem.

- Nagyon szeretik a neved – mondja egy fanyar mosoly kíséretében. Igen igaza van. A nevemet oly annyira szeretik, hogy meg se tudnak tőle válni.

- Nem a nevet hanem a családot szeretik. – közlöm flegmán.  És nem is hazudok. Az elmúlt 71 év alatt amióta kitalálták a viadalt 20 évben a mi családunkból került ki kiválasztott. Ebből mindössze egy nyert valamikor 58. viadal körül. De olyan nem volt, hogy egyszerre két ember is kikerüljön a családból ugyanabban az évben.

- Jó látom a humorod a régi. De ha megkérhetnélek ne ezzel próbáld meggyőzni a bírákat és a támogatókat. A reflexeid első osztályúak  a fáramászás az erősséged és a baltákkal sem bánsz éppen rosszul. – hű de meglepődtem. Mindenki ebbe jó a 7. körzet ugyanis a fakitermelésre specializálódott. Valami újjal valami első osztályúval kell előrukkolnom ha oda kerülök.

- Miért jöttél egyedül?- kérdezem csak, hogy másra tereljem a szót. Amióta egy fa lebénította nem nagyon szokott egyedül mászkálni anya mindenhova elkíséri igaz nem sok segítség főleg azóta, hogy három éve a siketsége annyira elhatalmasodott, hogy semmit sem hall. Bár ez családi átok.  Minden második gyereknél jelentkezik. Szerencsére nálam még nem. De hát nem hiszem, hogy sok idő marad arra, hogy jelentkezzen.

- Anyád nem akart velem jönni. Még egyszer nem viselné el. Túl sok volt neki három éve is.

- Megértem. – motyogom. – Lám csak utolért a végzetem engem is.

- Talán… Egyet kérek Leia vigyázz rá amíg lehet. De jegyezd meg várunk haza!

- Letelt! –kiált be a békeőr és fogja apám tolószékét és kiviszi a kicsiny szobából.

- Ígérem. – suttogom halkan a régi ajtónak mely gondolom számtalan ilyen ígéretnek volt már fültanúja. Számtalan beszélgetésnek melyek hasonló képen zajlottak melynek hasonló volt a mondani valója de mégse lett az ígéretekből semmi.  Néhány család utolsó együttöltött perceinek az utolsó beszélgetéseknek.

Még nekem is zavarosak ezek a gondolatok. Újra kivágódik az ajtó és egy olyan személy lép be akire a legkevésbé számítottam.

- Jessica! – kiáltom el magam ijedten. Hisz ha minden igaz néhány hét múlva lehet, hogy a fiát fogom megölni. Sőt szinte biztos. Bár ahogy nézem az esélyeket nagy a valószínűsége annak, hogy nem én fogom megölni Thomot.

- Nem! Nem azért jöttem, hogy arra kérjelek szövetkezz vele vagy, hogy tartsd életben. Tudom, hogy semmi esélye nem vagyok se vak se idióta. Rád pedig itthon van szükségük életben! Nem teheted nem halhatsz meg! Nem tudná elviselni még egy lánya halálát az anyád! Annyit kérek ne engedd, hogy sokat szenvedjen! Nem többet! Ezt te is megtudod tenni érte.

Alig fogom fel mit mondott már ott sincs. Most azt kérte amit gondolok? Azt mondta burkoltan,hogy öljem meg a fiát? Legyek a saját unokatestvérem gyilkosa?